Menu
in , ,

Átadásra került a helyi termékek piaci üzletsora

Szarvasi Piac épület átadó (Fotó: Imre György)

Szarvasi Piac épület átadó (Fotó: Imre György)

Pénteken reggel 9 órakor ünnepélyes keretek között átadták a szarvasi piaci üzletsort, amely a helyi termelők és termékeik „helyzetbe hozását” szolgálja. Babák Mihály polgármester a beruházás adatai mellett elmondta, hogy a piacon szeretnek beszélgetni az emberek, és erre van hely is, egy „traccsparti” terület, ahol le lehet ülni és beszélgetni a vásárlás közben.  Dankó Béla országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy a piac egy nagyon fontos találkozóhely és közösségi színtér egy település életében. Az sem mellékes, hogy a helyben megtermelt élelmiszer származását és termelőit ismerjük, bizalommal fordulunk feléjük.

A közbeszerzési eljárás már 2017. októberében megkezdődött, de a költségvetés még így is nagyobb volt, mint amit az önkormányzat vállalni tudott volna. Ezért 2018. szeptemberében felülvizsgálták és átcsoportosították a költségeket, csökkentették a műszaki tartalmat és a felülbírálat során zöld utat kapott a kérelem.

Az egész rekonstrukció úgy fejeződött be most, hogy a tetőtér beépíthető, ha a jövőben erre igény mutatkozna.  A kivitelező az Integrál Építő Zrt. volt. A beruházás teljes összege bruttó 147.406.439 Ft, melyet a rendelkezésre álló bruttó 116.942.645 forinton felül további bruttó 30.463.794 forinttal támogatott az önkormányzat, tekintettel a piaci eladósor szükségességére és fontosságára. A magyar kormány további 23,5 millió forinttal támogatta a projektet, vagyis az önkormányzatnak 7 millió forintjába került a feladat teljesítése.

A létesítmény földszintjén 4, utcára is nyitható eladótér, 1 belső eladótér, elárusító asztalok, szociális helyiségek és hűthető raktár került kialakításra. Az új üzletsor előreláthatóan a hét minden napján nyitva tart majd.

A projekt fizikai zárása ez év december 31-e, ekkorra valósul meg a teljes eszközbeszerzés és az üzemeltetési engedély megszerzése. Az üzlethelyiségek bérlésére már be lehet nyújtani a pályázatokat a www.szarvas.hu és a www.szarvasikomep.hu oldalakon 2019. október 31-ig.

Exit mobile version