Menu
in ,

Szezonzáró séta a Körösvölgyi Állatparkban

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

A turisztikai idény utolsó nyitvatartási napján szezonzáró sétára invitálták a Körösvölgyi Állatpark munkatársai az állatok és a természet szerelmeseit. Ezen a teleléssel, az állatpark zárásával kapcsolatos információkat hallhattak a látogatók.

Attól, hogy a park bezár, az élet nem áll meg a Körösvölgyi Látogatóközpontban. Már a jövő évet tervezik. Nagyon sok fejlesztés van folyamatban, árulta el Körömi Krisztina, a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark vezetője: új parkoló, foglalkoztató, közösségi tér, vízi állás, sőt hajókikötő, ami a Körösön közlekedő sétahajókkal érkezőket hivatott partra szállni segíteni.

A nyitáskor átadják az új interaktív állandó kiállításukat is. Kényelmes parkoló, egyértelműsített látogatói közlekedés, díszes főkapu, és épül egy új kifutó, aminek a lakói egyelőre még tikosak. Az idei év nagyon jól zárult, 45 ezer látogatóval, azaz mintegy ötezerrel többel, mint tavaly.

– Nagyon meg vagyunk elégedve. Több mint 16 hirdetett programunk, több száz szakmai programot tartottunk, túravezetéseket, látványetetéseket, zoopedagógiai programokat, a visszajelzések alapján nagyon eredményesnek mondhatjuk az idei szezont – jelentette ki a látogatóközpont vezetője.

A fejlesztések miatt a korábbi évektől eltérően a szarvasi látogatóközpontban nem lesznek programok, de a Körös-Maros Nemzeti Park honlapja szerint a többi központban tovább zajlik az élet.

November 2-án, 9-én, 16-án, 23-án és 30-án, azaz minden szombaton 14.30 órától napszálltáig darulesre várjuk az érdeklődőket a kardoskúti Fehér-tónál. A Dél-Tiszántúl egyik legszebb természeti környezetében figyelhetjük meg az éjszakázóhelyre behúzó darvakat és nagy lilikeket. A találkozó helyszíne: Kardoskút, a KMNP Sóstói-telep bejárójánál, a Lófogó-ér melletti kilátónál (GPS koordináta: É 46°28’43,41” K 20°37’25,62”). A program díjmentes. Bejelentkezés: Verseczki Nikoletta természetvédelmi kezelőnél a +36 30 475 1770-es telefonszámon.

November 9-én, szombaton „Vadludak nyomában – Márton nap a Bihari Madárvártán” elnevezésű programunkra várjuk az érdeklődőket Biharugrára (É 46°58’36.54” K 21°38’29.79”). Szakvezetéses túra keretében lehetőség nyílik a vadludak megfigyelésére a Biharugrai-halastavakon és a környező táplálkozóhelyeken. A reggel 9.00-től délután 16.00 óráig tartó programban szerepelnek kézműves foglalkozások, valamint Sinka István életének bemutatása is. A Márton-napi program díja 1500 Ft/fő. További információk Tóth Zsuzsannától kérhetők az alábbi telefonszámon: +36 30 687 0816.

November 30-án, szombaton közös adventi készülődés (játszóház) Biharugrán, a Bihari Madárvártában (É 46°58’36.54” K 21°38’29.79”). Készítünk majd kézműves karácsonyi díszeket, ajándékokat és együtt hangolódunk rá a közelgő ünnepekre. A program díja 2000 Ft/fő. További információk Tóth Zsuzsannától kérhetők a +36 30 687 0816-os telefonszámon.

Exit mobile version