Menu
in

Instagram szülőknek, digitális identitás, testképzavar

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

A digitális gyermekvédelmi stratégiának fontos eleme az, hogy a szülőket felkészítse a gyermekek internethasználatának segítésére, fogalmazott Szloszjár Edit a Digitális Jóléti Programok helyszínélül szolgáló Városi Könyvtárban csütörtök délután előadása előtti beszélgetésünk során.

Az előadás a szülőknek szólt, amin a digitális identitás és a testképzavar témájára igyekezett rávilágítani.

– Az Instagram egy jó felület, amin keresztül be lehet mutatni a gyerekünknek, milyen képet sugároz, és milyen visszahatással van az rá – mondta.

Ezen a közösségi portálokon, a szebb és a jobb életet, a tökéletes instavilágot látják a fiatalok, csodálják a filterekkel agyonszerkesztett fotókat, és igyekeznek ők is hasonlóképp kommunikálni, mert csak ezt hajlandóak elfogadni a többiek.

– Ma mindenhonnan ez jön vissza, hogy mindenki szép, egészséges, fiatal, és ez borzasztó frusztrációt okoz a gyerekeknél, akik egyszerre próbálnak megfeleni a szülőknek és az online világnak, ugyanakkor önmagukat kell elfogadni, miközben a testük változik.

Az, hogy nem úgy néznek ki, mint az Insta-influenszerek, negatív élményekhez és testképzavarhoz vezet, mert nem érzékelik, nem tudatosul bennük, hogy manipulált képeket látnak. Ez ugyanígy ránk is igaz, hiszen mi is a pozitív képeket osztjuk meg magunkról, a élményeinket, hol nyaralunk, milyen étteremben voltunk, hogy sikerült az esti vacsora vagy a sütemény.

A szülőknek azt javasolja, hogy válasszanak ki egy-egy celebet, és együtt derítsék fel, hogy mennyire fedi egymást az online, illetve az offline személyiségük egymást. Vezessék rá a gyerekeiket, hogy ne a külsőségek alapján válasszanak követendő példát, hanem belső értékek alapján.

– A kamaszoknál ez a beszélgetés nehéz, mert nem a szülőkkel osztják meg a problémáikat, a félelmeiket, vagy azt, ami a szorongást okozza náluk, hanem az online vilggal – állítja, onnan is merítik a véleményeket, amik a minél több interakció, lehetőleg lájk formájában jelenik meg.

Előadásának elején egy gyors felmérést végzett, kik vannak az Intán, illetve a Facebookon. Ahogy az ebben a korosztályban várható volt, a legnépszerűbb közösségi oldalon majd mindenki fent volt, míg a képmegosztón már csak alig több mint a fele.

Negatív példaként Scarlett Dixon londoni influencert mutatta be elsőként.

Exit mobile version