Connect with us

Sport

Az elején elengedték, nem tudtak visszajönni

Fotó: Babák Zoltán
Fotó: Babák Zoltán

Az NB II-es női kézilabda-bajnokság utolsó előtti őszi fordulójában hazai pályán sem tudott javítani helyzetén a Szarvasi NKK együttese, amely az első félidőben túl nagy előnyt adott a szomszédvári ellenfélnek, és hiába javult fel szünet után, már csak szorossá tudta tenni a párharcot. A helyi lányok helyzete nem egyszerű, mivel egyedül a Mezőtúrt tudhatják maguk mögött a tabellán.

Szarvasi NKK–Gyomaendrődi NKSE 26–27 (12–19)
NB II-es női kézilabda-mérkőzés. Szarvas, 80 néző. Vezette: Demus Mónika, Répás Georgina. Szarvas: Juhos – Kovács B. 7 (4), Majoros 5, Laurinyecz 2, Molnár 2, Óvári, Milyó 9. Csere: Kasik (kapus), Nyerges, Ábrahám, Kovács Z. 1, Trnyik, Tasgyik, Jani K., Brachna, Velky. Edző: Száva Flórián. AGyomaendrőd legjobb góldobói: Farkasinszki M. 9, Szűcs 4. Kiállítások: 8, ill. 12 perc. Hétméteresek: 8/4, ill. 2/1.

A találkozó elején három góllal elhúztak a gyomaendrődiek, amiben közrejátszott, hogy a hazaiak büntetőt hibáztak és a kapufát találták el. Ezt követően a gólok felváltva estek, de a vendégek előnye stabilan megmaradt, sőt a félidő végén tetemesre nőtt. A szünetben mintha kicserélték volna a szarvasi együttest. Pontosabb és szorosabb lett a védekezése, ennek köszönhetően kezdte ledolgozni a felhalmozott hátrányát. A fáradni látszó vendégek az eredmény tartására törekedtek és többször is emberhátrányba kerültek. Az 55. percben 25–26-ra zárkóztak fel a házigazdák közelebb kerülni azonban már nem tudtak ellenfelükhöz, noha a két félidő alapján a döntetlen igazságosabb lett volna.
Száva Flórián: – A második félidőben a szezon legjobb játékát mutattuk, de sajnos a hétgólos hátrányt így sem tudtuk ledolgozni.

Ifjúsági mérkőzésen: Szarvas–Gyomaendrőd 36–26.

Ny. M.

Népszerű

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Tizennyolcan a Hunyadi első edzésén

Sport

Zajlik a bálázázás Csabacsűdön (Fotó: Babák Zoltán) Zajlik a bálázázás Csabacsűdön (Fotó: Babák Zoltán)

Már a téli tüzelőre gondolnak Csabacsűdön

Mezőgazdaság

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Időradír

Színház

Gróf Bolza Pál kastélya diszkófényekben (Fotó: Babák Zoltán) Gróf Bolza Pál kastélya diszkófényekben (Fotó: Babák Zoltán)

Otthoni stúdióban kezdődött, a Bolza-kastélyban fejeződött be

Virtuális turista

A rovatot támogatja:

Archívum

2019. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect