Menu
in ,

Csodálatos szezonzárás

Csodálatos hétvégével zártuk a 2019-es év versenysorozatát. 2019. november 28-án útnak indultunk elnökünk, egyben edzőnk szülővárosába, Székelyudvarhelyre, a XX. Verestóy Tibor emlékversenyre.

Neumann Kristóf, Tóth Patrik és Hajduch Nándor vehetett részt a megmérettetésen, amin 220 birkózó mérlegelt. Mind a hárman kitettek magukért és a döntőig meneteltek, ahol csak Nándi torpant meg és ezüstérmes lett, míg Kristóf és Patrik aranyéremmel térhetett haza. Külön kiemelendő Kristóf, akinek a birkózását öröm volt nézni.

A verseny végeztével az éremátadást sem tudtuk megvárni, sajnos dobogóra nem tudtak felállni a fiúk, mivel azonnal indultunk vissza Erdélyből Szarvasra, mert szombaton a serdülő fiúk a Területi Csapatbajnokságon vettek részt. Serdülő csapatunk tagjai közül sajnos hiányoztak betegség miatt kulcsfontosságú emberek, de így is amit műveltek, az nagyon elismerésre méltó!

Az esélytelenek nyugalmával kezdtük meg a csapatbajnoki szereplést, majd meglepetésünkre olyan egyben volt a csapat, hogy az elődöntőben csak 1 ponttal kaptunk ki, így bronzéremért birkóztunk, amit nagy fölénnyel sikerült megnyernünk. Külön kiemelendő Balázs Gergely és Kun Norbert, akik igen fontos mérkőzéseket tudtak megnyerni és nagyban hozzájárultak a csapat remekléséhez, a csapatbajnoki bronzéremhez! 😁

Bronzérmes csapat névsora: Neumann Péter, Tóth Patrik, Szpin Mihály, Bankó Kristóf, Hajduch Nándor, Balázs Gergely, Kun Norbert.

Mit is tudnánk erre mondani, mint le a kalappal előttetek, ez igazán férfias és példamutató munka volt! Nagyon köszönjük ezt az évet nektek és gratulálunk a csodálatos eredményekhez!

Sükösd Attila

Exit mobile version