Menu
in

A jótékonysági vásár fizetsége az öröm és a mosoly

Fotó: Hegedűs Éva

Fotó: Hegedűs Éva

Nagyobb adakozó és vásárlási kedvet tapasztalt idén Szarvas Város Barátainak Köre. Az advent első vasárnapján indított jótékonysági vásáron saját kezűleg készített kézműves termékeket, felajánlott dísztárgyakat, plüssöket és édességet árultak, a csengő forintokat pedig egy saját logóval ellátott gyűjtődobozba dobták. A kitartó munka végül még a negyedik ellobbanó láng előtt meghozta jutalmát, és már a december 14-i jótékonysági vásárra teljesült a célkitűzések egy része.

– Gyertyagyújtásokkor mindig nagy érdeklődés övezte Szarvas Város Barátainak Körének a faházát. Ennek köszönhető, hogy már beszereztük azokat a csomagokat, amelyekkel az időskorú, ill. rászoruló családokat meglepjük. Az ajándékokat összekészítettük a Nap utcai székházunkban, és jövő hét elején személyesen visszük el a szakmai segítséggel kiválasztott egyedül élő időseknek és nagycsaládoknak – osztotta meg az örömhírt Zsapkáné Csasztvan Zsuzsanna.

A civil szervezet elnöke elmondta, a befolyt összegből – az előző évekhez hasonlóan – 22 főt tudnak támogatni. Emellett már ötödik alkalommal a Forschner Rudolf által felajánlott 2 millió forintos alapból két hátrányos helyzetű család lakbérterhein tudtak enyhíteni, fejenként 100-100 ezer forint értékben.

A szervezést évről évre a Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületével összefogva végzik. A szervezet elsősorban egy ünnepi műsor összeállításával járul hozzá a rendezvény színvonalas megvalósításához, továbbá mézeskaláccsal, szaloncukorral és forralt borral kedveskedik a betérőknek.

– Néhány évvel ezelőtt még nagyon szomorúak voltunk, mert alig jöttek el néhányan erre az eseményre. Végül úgy határoztunk, hogy a délelőtti kezdési időpontot délutánra módosítjuk, ráadásként pedig egy komplett műsorral szolgálunk a vendégeknek. Ez az ötlet már tavaly is nagy sikernek örvendett, és idén is csak az erkélyen maradt néhány üres szék – újságolta elégedetten Gombárné Bata Mária.

A társadalmi szervezet elnöke körbepillantva azt is örömmel nyugtázta, hogy az érdeklődők közül szinte minden második végigjárja az asztalokat, majd egy kis vásárfiával a zsebében foglalja el ülőhelyét a nézőtéren. A karácsonyi összeállítást ismételten profikra bízták, és a Cervinus Teátrum művészeit kérték fel a feladatra.

– Négy kollegánk vesz részt ebben a műsorban, Nagy Róbert, Harcsa Boglárka, Timkó János és Rigler Renáta. Egy nagyon szép, izgalmas, felemelő negyvenöt percről lesz szó, amivel megpróbáljuk támogatni ezt a rendezvényt. A ráhangolódás jegyében a társulatuk másik fele egyébként éppen Budapesten tartózkodik, és előkészíti a terepet Ócsán, ahol holnap délután 15 órától a Holle anyót mutatjuk be, vagyis az ünnepi készülődésben a színház itthon és országos szinten is részt vesz – árulta el Dósa Zsuzsa művészeti igazgató.

Azt is megsúgta, a mesemusical január 11-én újabb kerek fordulóponthoz ér. A 70. előadás helyszíne Szarvas lesz, februárban pedig további öt előadásra szóló felkérésnek tesznek eleget.

Bár a jótékonysági vásár bevételét a napokban összesítik, az már biztos, hogy az ajándékozás tovább folytatódik. A civilek a felajánlásokból újabb meglepetéseket vásárolnak, amelyeket a szarvasi és külterületi klubok tagjaihoz juttatnak el.

Exit mobile version