Menu
in

Lázár Zsolt: Akinek van, felelősséggel tartozik azok irányába, akinek nincs

Oncsik János és Lázár Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)

Oncsik János és Lázár Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)

Hetedik alkalommal indította útjára az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség karitatív akcióját. Az Angyali segítség az Ótemplomból elnevezésű kezdeményezést mindig a karácsonyi fények kihunyását követő időszakra időzítik, amikor a legnagyobb szükség mutatkozik a meleg ételre és a fűtött szobára. Az elmúlt év eredményeit és a támogatási lehetőségeket január 6-án, sajtótájékoztató keretében osztották meg a közvéleménnyel.

Lázár Zsolt esperes elmondta, 2019-ben minden korábbinál nagyobb szabású megmozdulást bonyolítottak le. Január és április között kilenc ételosztást szerveztek, emellett pedig január 11-20. között a nagy hidegre való tekintettel krízisszállót üzemeltettek a szenvedélybeteg klubban. A lehetőséggel átlagosan 10-12 fő élt, a 24 órás felügyeletet és a szakmai munkát pedig ezúttal is szenvedélybeteg ellátásban dolgozó munkatársak vállalták magukra.

A téli hónapokban folyamatosan érkeztek hozzájuk az élelmiszer és ruhaadományok is, amiket napi rendszerességgel osztottak szét a rászorultak között. Összesen több mint 100 kg felajánlott tartós élelmiszer mellett több száz kg téli ruha talált gazdára.

A kampányt egész évben folytatták. Célként tűzték ki, hogy felhívják a figyelmet azokra, akik nehéz körülmények között élnek, s rámutassanak, hogy egy kis odafigyeléssel is tehetünk helyzetük javításáért. Az elmúlt 12 hónapban 18 nagyszabású ételosztást tartottak, melynek részeként 18 ezer adag ételt osztottak ki.

– Vannak bizonyos dolgok, amiket megszokott a szemünk. Azt szeretném kérni a szarvasiaktól, hogy ne legyen természetes az, ha megtévesztett, átvert, csellengő embereket látunk a városban vagy a város környéki tanyákon. Ne legyen természetes, hogy csendben maradunk, és nem szólunk, ha ilyen dolgokat látunk – nyomatékosította.

Példaként említette a modern rabszolgatartást, avagy csicskáztatást, amellyel kapcsolatban nem szabad a fejünket a homokba dugnunk. róla. A probléma nem csak a településen, hanem az ország számos pontján jelen van, ezért nem csak beszélünk kell róla, hanem lehetőségeinkhez mérten tennünk is kell ellene.

Kezdeményezésük egyik legfőbb üzeneteként fogalmazta meg, hogy akinek van, az felelősséggel tartozik azok irányába, akinek nincs. Függetlenül attól, hogy valaki saját hibából, esetleg felelőtlenségből került nehéz helyzetbe. Krízishelyzetben ugyanis nem szabad okokat, magyarázatot keresni, hanem egyszerűen segítő kezet kell nyújtani.

A Vízkereszttől Húsvétig tartó időszakban további 5 ételosztást terveznek. Az elsőt vasárnap – január 12. – tartják, azt követően pedig január 19-én, 26-án, február 2-án és 23-án várják a rászorulókat egy adag meleg ételre. A financiális háttérről szólva kiemelte, a gyülekezetek perselypénze és a vállalkozói felajánlások jelentik a legnagyobb segítséget. Ezeknek köszönhetően már megteremtették az ételosztások fedezetét, de további alkalmak megvalósítására még várják az adakozókat.

Egy humoros felvezetéssel, mely szerint „Amit két éve már nem vettél fel, azt valószínűleg sohasem fogod” ruhagyűjtés is hirdetnek. Ennek keretében elsősorban meleg ruhákat, cipőket, takarókat, törölközőket várnak a Tessedik u. 24. sz. alá, amiket szétosztanak az elesettek között. Az Újtemplommal közösen tartós élelmiszereket is gyűjtenek, amelyeket a fenti címen vagy a gyülekezeti házban lehet elhelyezni.

A krízisszállóra vonatozóan elhangzott, a minisztériumi rendelkezésekkel összhangban dolgoznak. Vörös kód esetén azonnal lépéseket tesznek, és megnyitják a rászorulók előtt éjszakára is az épületet. Azt is látják, hogy az ellátórendszer kevés átjárhatóságot enged az átmeneti vagy ideiglenes belépésre, ezért a problémát főként Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Gyula hajléktalanszállóin tudják megoldani.

A Re-Formáló Egyesülettel együttműködve várják a felajánlásokat a Vajda P. utca 7. szám alatt elhelyezett ételdobozba is. Kérte, amennyiben valakinek nem tetszik az akciójuk, kritizálás helyett indítsa el a saját jótékonysági kezdeményezését, és segítsen belátása szerint.

Oncsik János, az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársa kiegészítésként elmondta, a Napraforgó Klub minden nap fél 8 és 16 óra között várja a szükséget szenvedőket és a felajánlásokat. A krízisközponttal kapcsolatban előrevetítette, amennyiben az időjárás indokolja, vöröskódtól függetlenül is megteszik a szükséges lépéseket.

Zárásként arra kértek minden jóérzésű szarvasi lakost, hogy megosztással, lájkokkal segítsék internetes kampányunkat. Bővebb információért hívják a 06 66/216-006-os vagy 06 20/770-0012-es telefonszámokat,  valamint kattintsanak a www.szarvasidiakonia.hu internetes oldalra.

Exit mobile version