Menu
in ,

800 négyzetméternyi jég várja a szarvasiakat Petőfi Sándor utca végén

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

Igaz, már karácsony előtt is lehetett használni a Petőfi Sándor utca végén található jégpályát, ma hivatalosan is sor került a megnyitójára. A sátor alatt 800 négyzetméter valódi jég fogadja a korcsolyázás vagy a jégkorongsport szerelmeseit. Az eseményre Dankó Béla országgyűlési képviselő és Babák Mihály polgármester mellett eljött Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai alelnöke is, aki örömét fejezte ki, hogy Békéscsaba, Kecskemét és Szolnok után Szarvasra is megérkezett a jég.

Dankó Béla örömét fejezte ki, hogy a kormány sport iránti elkötelezettségének eredményeképp a mindennapos testneveléseknek következtében ma már 1,2 millió gyermek sportolhat. Egészségesebben élnek a fiatalok, akikből mint mondta, egészséges felnőttek lesznek.

– Sokáig úgy gondoltam, hogy télen nem szükséges jégpálya, befagy a víz, és lehet rajta korizni. Ez már vagy húsz éve nem így van, ahogy a mai példa bizonyítja, pici jég van, de arra életveszélyes rámenni.

Ezt már polgármesterünk, Babák Mihály mondta, aki büszkeségét fejezte aki a szarvasi jégkorongszakosztály összefogásának eredményeképp létrejött beruházással kapcsolatban.

“A sportba való befektetés a jövőbe való befektetés”, csatlakozott az előtte szóló Dankó Bélához, “egészséges gyerekeket, egészséges felnőtteket és egészséges időseket szeretnénk”.

Hodálik Pál, a Békés megyei közgyűlés tanácsnoka maga is aktív részese volt a pálya létrejöttében. Köszöntőjében kiemelte, hogy Békés megyében mindösszesen kettő jégpálya van, Békéscsabán és Szarvason. Reményét fejezte ki, hogy több is fog létesülni, és így kialakulhat egy egészséges versengés a települések között.

Kohut Pál, a Szarvasi Jégkorong Sportegyesület elnöke kérdésünkre elmondta, hogy eddig 110 milliónál tartanak, de még az öltözőkonténereknek és a kiszolgálóhelyiségeknek híja van. Ez a 110 millió több mint 80 millió TAO-ból, 11 millió Szarvas Város Önkormányzatnak hozzájárulásából, a többi önerőből állt össze.

A megnyitó után a szarvasi utánpótlás-játékosok bemutatómérkőzést játszottak a Csabai Farkasokkal.

Exit mobile version