Menu
in ,

A Rettegett Iván előtt meghajolt Európa

Arany- és ezüstérmet nyert a 2020-as csehországi World Beer Idol (WBI) nemzetközi sörversenyen a Szent András Sörfőzde. A nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri 17 ország közel 50 sörfőzdéjének 200 söre közül választotta ki a magyar díjazottakat. Ez az eddigi legnagyobb elismerés, amit magyar sörfőzde ezen a világhírű megmérettetésen elért.

Az idén ötödik alkalommal Prágában megrendezett világhírű World Beer Idol sörverseny 30 fős nemzetközi zsűrije aranyéremmel jutalmazta a Szent András Sörfőzde russian imperial stout típusú Rettegett Iván, és ezüstéremmel a Bandibá’ IPA típusú sörét. Ez azért is kiemelkedő magyar teljesítmény, hiszen olyan neves cseh és német sörfőzdéket utasítottak maguk mögé, mint a cseh Svijany a német Schwarzbräu, vagy a belga Brouwerij Huyhge.

„Nagyon büszkék vagyunk, hogy éppen a sörkészítés egyik fellegvárában, Csehországban sikerült ilyen szép eredményt elérni. Ez a díj is azt mutatja, hogy jó úton járunk. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy izgalmas és kiváló söröket kínáljunk a sörbarátoknak” – értékelte teljesítményüket Bukovinszky Béla, a Szent András Sörfőzde ügyvezetője. A kisüzemként indult, már több mint 25 éve működő békés megyei vállalkozás a magyar minőségi kézműves sörgyártás zászlóvivőjeként több mint 30 elismerő díjat gyűjtött már [ZRS1] [BB2] be az évek alatt különböző hazai és nemzetközi megmérettetéseken.

A russian imperial stout mint stílus több évszázados kísérletezés, tudás és játékosság eredménye, melyet először a 18. századi brit sörfőzők készítettek az orosz cári udvar részére. A Rettegett Iván ilyen, azaz egy gazdagon komlózott, zamatos fekete sör, mely négyféle malátából készült, füstös, csokoládés és krémesen karamellás ízekkel 9%-os alkoholtartalommal. A Bandibá’ egy 7%-os amerikai IPA típusú sör, melyben háromféle komló alkot harmonikus egészet a speciális malátákkal. A sör különlegessége, hogy a receptet két társfőző: Marosvári “Ogre” László és Kővári ’Csakajósör’ Gergő segítségével frissítették fel.

A 2020-as versenyen a fődíjon kívül összesen 9 arany, 16 ezüst és 21 bronzérmet osztottak ki a benevezett mintegy 200 sör között, továbbá egy-egy díjat ítéletek oda a legjobb design és a legjobb pilsner kategóriában. A World Beer Idol-t mint fődíjat a német Brauerei Greif söfőzde Hell nevű söre kapta. A Szent András Sörfőzde mellett még egy magyar résztvevő, a gyulai Körös-Maros Biofarm is díjjal érkezhetett haza, Alakor Bio sörük bronz minősítést kapott.

Exit mobile version