Menu
in

Szarvasi győzelem az Év jegyespárja versenyen

Fábián Judit és Altmann Roland

Fábián Judit és Altmann Roland

Közel hatezer-háromszáznál állt meg a számláló az Év jegyespárja verseny győzteseinél. A szarvasi Altmann Roland és szerelme, Fábián Judit mintegy 1400 like-kal előzte meg a második helyezett indulót, január 19-én pedig már a wellness hétvégéből, utalványokból és esküvői kedvezményekből álló ajándékoknak is örülhettek. Bár a pár alapvetően játéknak fogta fel a versenyt, mindent megtettek a sikerért, olyannyira, hogy ismeretlen szimpatizánsok mellett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyökerű menyasszonynak végül az otthoniakat is sikerült mozgósítania.

– Nem is tudtunk róla, hogy idén is kiírták a versenyt, két barátunk hívta fel rá a figyelmünket. A kiírást követő második napon be is neveztünk, majd 16 napig voltunk versenyben. Alapvetően nem hiszek az ilyen likegyűjtő versenyekben, hiszen nem ezek mennyisége bizonyítja, hogy ki mennyire szereti egymást. Ez csak egy jó játék volt sok-sok izgalmas pillanattal, tapasztalattal, levonva a tanulságokat pedig úgy látjuk, hogy mindenképp megérte – tekintett vissza az elmúlt néhány hét eseményeire a vőlegény.

A Csaba Center által életre hívott megmérettetésre összesen 96 nevezés érkezett, többek közt Kondorosról, Orosházáról, Gyomaendrődről, Szeghalomból, Mezőberényből, Elekről, Mezőkovácsházáról, Dévaványáról, Gyuláról és Békéscsabáról. A házasulandók a központ Facebook oldalán gyűjthették a szavazatokat, egészen január 18-án 18 óráig.

– Eleinte csak megosztásokkal kezdtük, és a közeli ismerősöknek szóltuk. A végén már komolyabban vettük, sokáig fenn voltunk, mindenkinek egyesével írogattunk, folyamatosan osztottuk, és különböző csoportokba is megjelentettük. Végül egy cikk is megjelent rólunk egy szabolcsi hírportálon, ami arról szólt, hogy segítséget kérünk. Írtam a szerkesztőnek egy üzenetet, amiből részleteket közölt, hozzátéve, hogy ilyet egyébként nem szoktak csinálni, de velünk kivételt tesznek. Ez nagyon megdobta a szavazatokat – ecsetelte a végső hajrá izgalmait a páros hölgy tagja.

Sportolókhoz méltóan csak az utolsó pillanatban merték elhinni, hogy a szavazók többsége őket találta a legszimpatikusabbnak. Az ünnepélyes eredményhirdetésre vasárnap délután került sor, a három napon át tartó Esküvőkiállítás zárásaként.

A jegyespár azt is elárulta, közel öt éve találtak egymásra. Érdekesség, hogy bár Debrecenben ugyanarra a tanfolyamra jártak, az egy év lefolyása alatt alig találkoztak. Csak az utolsó szóbeli vizsgán váltottak néhány szót egymással, majd újabb közel egyéves csend következett. Mindössze alkalmanként váltottak rövid üzeneteket a legnagyobb közösségi portálon. 2015 tavaszán végül megtörtént az első randi, amelyet követően már tudták, valami különleges vette kezdetét. A lánykérés hasonlóan kalandosra sikerült, de végül 2018 februárjában már jegyespárként tértek vissza Torinóból.

Az esküvővel egészen az idei évig vártak. A nagy nap időpontját május 30-ra tűzték ki, méghozzá népes násznép részvételével. Egymás öltözetét és kinézetét egyelőre titkok övezi, amiről csak az oltár felé vonulva szeretnék lerántani a leplet. Hiszik, a hosszú házasság titka a kölcsönös szeretet és tisztelet mellett az a támogató magatartás, amellyel segítik egyéni és közös céljaik megvalósulását.

Exit mobile version