Menu
in ,

A testületi ülés döntéseit véleményezte a NACSE

Csanádi László, Gombár Györgyné és Kovács Mátyás (Fotó: Hegedűs Éva)

Csanádi László, Gombár Györgyné és Kovács Mátyás (Fotó: Hegedűs Éva)

Elsőként a Szociális, Családügyi, Egészségügyi és Nemzetiségi Bizottság munkájáról számolt be Gombár Györgyné. A január 27-i sajtótájékoztatón a NACSE szóvivője elmondta, létszámuk öt főre csökkent, mivel Pecsenye Erzsébet és Szigeti Erika a jövőben a Gazdasági és Pénzügyi Bizottságot erősítik. A megszokottól gyakrabban, kb. kéthetente tartanak ülést, mivel sok fajsúlyos döntést kell meghozniuk. Legutóbb egyebek mellett a bárányhimlő elleni védőöntésről döntöttek, amelyet így minden szarvasi kisgyermek megkaphat.

Említést tett a Szentesi úton tapasztalható problémákról is. A téli időjárási viszonyok és a felezővonal hiánya különösen megnehezítik az arra közlekedők dolgát, ebből kifolyólag már több baleset is történt. Nehezményezte, hogy a kérdést miért nem az M44-es megépülésével egy időben oldották meg, amikor mindez még elkerülhető lett volna. Végül megjegyezte, a híresztelések szerint újabb nagy múltú szarvasi cég fejezi be a működését. Konkrétumokra nem tért ki.

Csanádi László önkormányzati képviselő arról tájékoztatott, hogy betartotta a lakosságnak tett ígéretét. A városban, kiemelten a körzetében tapasztalt problémákat eljuttatta a városvezetéshez, s időközben már több visszajelzés is érkezett. Kérte a szarvasiakat, keressék a jövőben is bizalommal, hiszen fontos feladatának tekinti az érdekképviseletüket.

Érintette a vásértéri világítás kérdését, amely előreláthatóan a héten megoldódik. Az elhúzódó problémát egy szétrobbant vezeték okozta, amelyet különböző hatósági engedélyek beszerzését követően újra kell vezetékelni. Kérte a helyieket, hogy a közvilágítással kapcsolatos észrevételeiket jelezzék a körzet képviselőjének vagy a város honlapján keresztül.

Sok jelzést kapott a településen található, leromlott állapotú ingatlanokra vagy üres telkekre vonatkozóan is, ezért tervezi ezeknek az összeírását. Utánajárt továbbá egy másik lakossági panasznak is, melyben arról tájékoztatták, hogy egy temetésből adódó útlezárás miatt az illető huzamosabb ideig nem tudott eljutni a saját ingatlanjához.

Zárszóként elmondta, február 4-én, 9-12 óra között fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatalban. Ha valakinek nem alkalmas az időpont, megkeresheti telefonon vagy e-mailben is.

Kovács Mátyás bevezetőként arról beszélt, hogy szavaztak a költségvetés első fordulójáról. Személy szerint támogathatónak ítélte, s kérte a lakosságot, amennyiben véleményezni szeretnék ezt vagy a város egyéb ügyeit, vegyenek részt a február 20-i közmeghallgatáson.

Szavaztak az SZMSZ (Szervezési és Működési Szabályzat) módosításáról is. Ebben döntöttek néhány külsős bizottsági tag áthelyezéséről és az aljegyző személyéről. Meghallgatták a Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiéért Egyesület éves beszámolóját is, amit elismerően nyugtázott. Lelkiismeretes munkájukról személyesen is meggyőződhetett, amikor a kutyáját megtalálták, és a beazonosítást követően azonnal értesítették.

Döntöttek egy hulladéktömörítő kialakításában is, amelynek a helyszíne Gyomaendrődön egy nyolchektáros terület lenne. Ehhez piaci áron használati jogot biztosítottak a DAREH Bázis Nonprofit Zrt. illetékes alvállalkozójának.

Szavaztak a Rákóczi Szövetség támogatásáról is, amelyet végül a tervezett a 100 ezer Ft helyett 150 ezer Ft-tal segítenek. Tulajdonosi hozzájárulást adtak a Vízisport telep fejlesztéséhez, ami szövetségi finanszírozásból valósul meg.

A Szarvasi Gyógy-Termál Nonprofit Kft. is terítékre került. A bérleti díj átadása kapcsán tartózkodott, a folyamatban lévő cserépfelújítás határidejét pedig meghosszabbították. Emellett újabb öt évre szavaztak bizalmat a fürdő igazgatójának, Gémes Tibornak.

Egy átadás-átvételi ügy kapcsán elmondta, ellenzéki képviselőként feladatának tekinti, hogy mindennek utánajárjon, amennyiben azonban mindent rendben talál, ill. az adott kérdés a város érdekét szolgálja, kötelessége támogatni.

A megnövekedett költségek miatt módosították egy külterületi út szakmai tartalmát, ill. meghosszabbították a Tudástechnológiai Ipari Park elkészítési határidejét. Az önkormányzat 400 ezer Ft-tal támogatta továbbá saját rendelőben praktizáló orvosokat is.

Kiegészítő szoftvercsomagról szavaztak, amelyeket az önkormányzat adatait kezelő szoftverek mellé rendelnek. Mint mondta, ezekre azért volt szükség, mert a szoftverek államosítását követően lebutították őket.

Tárgyalták a helyi médiumok anyagi támogatását is. A benyújtott pályázatok 12-13 millióval haladták meg az előző évi költségeket, ezért a pályázati kiírást érvénytelenítették, és felhatalmazták a hivatalt, hogy tárgyalásos úton folytassa az eljárást. Fő cél, hogy ne legyen nagyobb költségigénye, mint korábban.

Zárásként a körzetét illetően beszélt két témáról. Egyike ezeknek a Markovitz utca sarkán lévő ingatlan parkolóvá alakítása, amely remélhetőleg hamarosan elkészül. Emellett javaslatot tett a Jókai és a Rákóczi utca sarkán gyalogátkelő építésére, amit egy napokban történt súlyos baleset is indokol.

Exit mobile version