Menu
in ,

Szoros mérkőzés a favorit ellen

Enabulele Stanley Esemuede és Varga Viktor (Fotó: Babák Zoltán)

Enabulele Stanley Esemuede és Varga Viktor (Fotó: Babák Zoltán)

A CONTITECH–Apátfalva SC csapatát fogadták a Szarvas FC 1905 futsalosai a regionális futsal-bajnokság soron következő fordulójában.

Az első félidő elején kiegyenlített mérkőzés folyt. Ugyan a 7. percben a vendégek Bartucz Máté révén vezetést szereztek, de két percre rá Paulik Ádám lövésével egyenlíteni (1–1) tudtak a hazaiak. A 15. percben az apátfalvaiak ismét a hálóba találtak (Herczeg Barnabás, 1–2). Ez pici rövidzárlatot okozott csapatunknál, amit az első 20 perc letelte előtt még kétszer (Kóródi Márk 16′, Frank Boldizsár Csaba 19′) vették be Kozák Ferenc kapuját. Jókor jött a szünet, ami alatt fejben rendeződtek a mieink.

A második félidőben ismét kiegyenlített, de gól nélküli játék folyt. Négy perccel a vége előtt Seres Viktor belőtte a második hazai gólt (2–4) a Köteles Attila sérülése miatt immár mezőnyjátékosból lett cserekapussal felálló vendégek hálójába.

A hazaiak előtt felcsillant a lehetőség egy esetleges pontmentésre, feljebb tolták a sorokat, ami mögé könnyebben játszották át magukat az apátfalviak. Ennek eredményeként a 38. percben Varga Csaba belőtte ötödik (2–5) góljukat.

A gólok sorára dr. Bencze Tamás tett pontot egy perc múlva, ezzel beállította a 3–5-ös végeredményt.

Szarvasi FC 1905 – CONTITECH–Apátfalva SC 3–5 (1–4)

Szarvasi FC 1905: Kozák Ferenc, Enabulele Stanley Esemuede, Bencze Tamás, Kajtár István, PAulik Ádám, Besenczy Máté, Takó Levente, Seres Viktor, Olasz István, Seres János, Csipai Csaba, Bencze Sándor

Seres János: Csapatunk a csoport első helyezettjével játszott egy hajtós mérkőzést. A meccs a felek egyenrangú küzdelmét hozta, amit végül a rutinosabb Apátfalva nyert meg. A szoros eredményt a csapat összeszokása és taktikusabb játéka eredményezte. Van még fejlődni valónk, de jó úton haladunk.

Jók: Paulik Ádám, Kajtár István, Bencze Tamás

Exit mobile version