Menu
in ,

Fakupa IV: A Szarvasvadász nyert, az összetettet is vezeti

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

Hat szarvasi csapat versenyzett a Fakupa szombati fordulóján, melyen körmérkőzéseket játszottak a csapatok. Egy új fiatal szarvasi csapat is megmérette magát Vajdás Suhancok néven. A meccseken is nagy csatákat vívtak a szarvasi röplabdások, mivel egy csapat sem volt aki veretlen maradt volna a nap végére. Az ifjú titánok csapatai nem tudják még felvenni a versenyt az öreg röplabdás csapatokkal szemben így közöttük dőlt el az 5 hely, melyek a kicsivel idősebb Vidám nyerők csapata nyert meg.

Az előző forduló győztese a Libalapos, most csak öt fővel tudott kiállni és játékukon is találtak fogást más csapatok így a 4. helyen végeztek. A második és a harmadik helyezett csapat ugyan annyi pontot gyűjtött a nap folyamán, viszont az egymás elleni eredmény a Sendülüdűnek kedvezett, így ők lettek a 2. helyezettek és a Csipet csapat a 3. helyezett, kik szintén 5 fővel játszottak.

Szarvasvadászok (Fotó: Szerb Milán)

Az első helyen a Szarvasvadász 5 fős csapata végzett akik ezzel visszavették az összetett állásban az 1. helyüket. A Fakupa fordulóiból még kettő van hátra, ami szintén nagy csatákat, körbeveréseket tartogathat az első és a harmadik hely megszerzéséért.

IV. forduló végeredmény: 1. Szarvasvadász (Szabó Csenge, Szerbné Takács Judit, Áchim Tamás, Demcsák Dávid, Szerb Milán), 2. Sendülüdű, 3. Csipet csapat, 4. Libalapos, 5. Vidám nyerők, 6. Vajdás Suhancok

Összetett állás: 1. Szarvasvadász 70 pont, 2. Libalapos 62 pont, 3. Csipet csapat 50 pont, 4. Sendülüdű 47 pont, 5. Vidám nyerők 32 pont, 6. Vajdás Suhancok 6 pont

A következő forduló 2020. március 28-án lesz.

Szerb Milán – Szarvasi Röplabdások Baráti Köre Sport Egyesület

Fotó: Babák Zoltán

Exit mobile version