Menu
in

Newjság vs. Szarvas Város Önkormányzata: 0–1

Fotó: Szarvasi Kábeltelevízió

Fotó: Szarvasi Kábeltelevízió

Szarvas Város Önkormányzatának képviselő-testülete nagy többséggel úgy döntött, hogy 2020-ban nem kíván hozzájárulni azon a költségeinkhez, amik Szarvas híreinek előállításával, illetve a Newjságon való megjelentetésével kapcsolatosak, lemondva a majd négyezres követőtáborunkról, 6700 körüli egyedi látogatónkról, akiket nap mint nap elérünk.

A Newjság mellett mindössze két képviselő, dr. Pecsenye Erzsébet és Samu Tamás Gergő emelte fel a kezét. A régiek közül ellene szavazott Kiss Attila és Molnár Istvánné iskolaigazgató, akitől rendszeresen kapunk iskolai híreket. Feltehetően nem küldetné el iskolájának a híreit olyan környezetben történő megjelentetésre, amivel bármi kifogása lenne. De sorolhatnám még, mind arra a kisemberre lenne példa, aki ha hatalmat kap a kezébe, elkezd istent játszani… vagy csak gyáva ahhoz, hogy véleményének hangot adjon egy hangosabb ellenében.

Nyilván született egy háttéralku, mert szóba sem került a miért, indoklás nem történt. Pontosabban az, hogy ki hogyan szavazott, maga volt az indoklás. Nagy megtiszteltetés az nekem, hogy én lehetek a mainstream politika első számú ellensége Szarvason. Nem véletlen, hogy ennek nem akartam a része lenni, szemlesütve a bosszú öt évéhez adni az arcom.

A Newjságon jelenleg 10563 cikk van, zömében szarvasi témájú, ebből 7610 galériával, ami több tíz-, százezer képet jelent. Szarvasnak külön címkéje van, csakúgy, mint azon belül Szarvas Város Önkormányzatának. Az a vád nem érheti a Newjságot, hogy nem teljesíti szerződésben vállalt kötelességeit, hiszen ezekre a címkékre kattintva bármikor igazolható a teljesítés. Még 2020-ban is kaptunk közleményeket a polgármester teljesítések igazolására kijelölt közvetlen munkatársától, például a képviselői fogadóórákról, amit a képviselők szorgalmasan lájkoltak és osztottak.

A Newjság 2007-es indulásakor volt már olyan időszak, nem is rövid, amikor minden támogatás, sőt, bevétel nélkül üzemelt. Igaz, akkor még hobbi volt, azzal a céllal, hogy naponta egy hírt találjunk Szarvasról. Azóta van, hogy huzamosabb ideig napi 4-5 hírrel megyünk, a látogatók száma megszázszorozódott, a Newjság üzemeltetése hobbiból 7/24-es feladat lett.

Pár napja egy megrendelőnk, aki figyelemmel kíséri az oldalt, feltette nekem a kérdést, hogy hány fővel nyújságozunk. Hirtelen öt csúszott ki a számon, mire jött a válasz: hűűű, akkor nagyon elhivatottnak kell lennetek, hogy így tudjátok csinálni. Aztán otthon elgondolkodtam rajta, hogy az az öt tulajdonképpen csak kettő, ha mindent összevetünk, három.

A mainstream médiából is jött a napokban egy elismerés, miszerint figyelemmel és szimpátiával kísérik a működésünket, mivel nagyon kevés olyan független média van, mint a Newjság, ami ilyen jelképes önkormányzati támogatással tudja azt, amit a Newjság tud Szarvason. Nem tűnt légből kapottnak az elismerés, mert –meg is lepődtem– 13 évre visszamenőleg pontosan ismerték minden adatunkat.

Azért, hogy ezt tudjuk, újságírót alkalmazunk, folyamatosan eszközparkot újítunk. Tavaly mindennel együtt öt millió forint körül fordítottunk a Newjság a működésére, aminek szerves részét jelentette az önkormányzatok által nyújtott támogatás. Az önkormányzat híreinek előállításán túl ebből tudtuk finanszírozni az iskolák, a civil egyesületek, a sportegyesületek eseményeivel való törődést.

Ennek most ebben a formában vége. Várható volt, hogy be fog következni, hiszen csak a képviselőségem alatt háromszor utasítottam vissza azt, hogy szelektáljunk a politikai hírek között. Most ki kell találnunk, hogyan finanszírozzuk a jövőben a Newjságot. Nem a kultúrán és a sporton fogjuk meghúzni a nadrágszíjat, hanem a politikán. Lehet, hogy csak a nagyobb közérdeklődésre számot tartó eseményekre jutunk majd el. A politikai szereplőknek pedig teszünk egy ajánlatot arra, hogy tudnak megjelenni a Newjságon.

Ez alkalom arra is, hogy amennyiben az önkormányzat a jövőben igényt tart a Newjságon való megjelenésre, az egyébként jelenleg jelképes támogatási igényünket piaci alapra tereljük. Ha nem is annak a hírportálnak a szintjére, aminek február 5-i cikke előtt egy december 19-i karácsonyi polgármesteri köszöntő volt az utolsó, azaz januárban nulla cikke jelent meg Szarvasról, mindez bruttó 50800 forintos szerződés mentén. Ilyen teljesítés mellett 12 igennel ment át a testületen.

Az online írott média számára nem írnak ki pályázatokat. Egy ilyennek három választása van: lefekszik az aktuális hatalomnak, vagy az ellenzéki oldalon próbálja meg összeszedni a működéséhez szükséges fedezetet. A harmadik a roló lehúzása. Mi a negyediket választottuk. Igyekeztünk az önkormányzatoktól is mérsékelt díjat kérni, a maradékot pedig alacsony hirdetési díjakkal több helyről megteremteni, és ebből fenntartani magunkat.

Nem vagyok elkeseredve. Számomra az ilyen helyzetek mindig inspirációt adnak ahhoz, hogy még jobban csináljam, valami újba kezdjek, illetve gátat vetnek annak, hogy belekényelmesedjek dolgokba. Ilyen újdonság lesz az az online rádió, amit hamarosan elindítunk, és amivel azt a 18-65-ös korosztályt igyekszünk majd még jobban, mai szemmel mérve is előremutatóan kiszolgálni, akiket a Newjsággal leginkább elérünk.

Szarvasiak vagyunk, szarvasiak maradunk, a Newjság menni fog.

UPDATE 20.02.20.08.18: A cikk felkerülését követő 20 percen belül üzent az első magánszemély, aki támogatná a Newjság működését.

UPDATE 20.02.20.09.19: A támogatási lehetőség iránti folyamatos az érdeklődés. A közösségi finanszírozás módját hamarosan kitalálom. Nem gondoltam, hogy ilyen instant szimpátia megmozdulás lesz, de keressetek engem messengeren, vagy bármelyik általatok ismert elérhetőségemen, legyetek szívesek!

Exit mobile version