Menu
in ,

Idényzárás Szarvason

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

Vasárnap a saját pályánkon volt az idei utolsó bajnoki tornája az U12 3×3-as korosztálynak, ahol nincs eredmény, csak a játék megszerettetése a cél.

A tornán a rendező egyesületen kívül még három csapatot írt ki a Jégkorong Szövetség a Csabai Farkasokat, a Kazincbarcikai Ördögöket és a Kesi Sólymokat (Kecskemét).

Első mérkőzésünk a Csabai Farkasok ellen volt. Együttesünk kicsit álmosan kezdte a játékot, csak pár játékosunk tudta felvenni a csabaiak sebességét, amit ellenfelünk ki is használt. A második félidőre már sikerült felébrednünk, de nem sikerült már fordítani.

Második mérkőzésünket a Kazincbarcikai Ördögök ellen játszottuk, akik ellen már elmúlt a lámpaláz és tudásunknak megfelelően szép játékot mutattunk be. Fokozatosan növelve előnyünket, sima győzelmet arattunk.

Harmadik egyben a szezon utolsó mérkőzését a Kesi Sólymok ellen játszottuk, akik a bajnokság egyik legerősebb csapata, ezt a tornán is bizonyították mind a két mérkőzésüket simán nyerték. Csapatunk ellenük játszott a legjobban, szurkolóink folyamatos biztatása mellet végig vezettünk, de sajnos az utolsó percben kiegyenlítettek. Ez a döntetlen azonban felért egy győzelemmel, amit az bizonyít leginkább, hogy az ellenfél edzője a 132-szeres válogatott Szabó István külön megdicsérte a gyerekeket.

Gratulálok a csapat minden tagjának az egész szezonban végzett munkájához. Köszönöm a szülőknek és a szurkolóknak a folyamatos támogatást.

A Szarvasi Jégkorong SE tagjai:

Kapus: Bánfi Péter

1. sor: Kohut Villő, Patay Panna, Opavszki Lara

2. sor: Bánfi Anna, Csícsely Sára, Petrovics Kató

3. sor: Csengődi Péter Keve, Czigléczki Barnabás, Petrovics Soma

Kohut Pál

Fotó: Babák Zoltán

Exit mobile version