Menu
in ,

Valahol Európában hetedikes diákoknak

Timkó Jámos (Hosszú), mögötte H. Varga Tamás (leventeoktató) (Fotó: Babák Zoltán)

Timkó Jámos (Hosszú), mögötte H. Varga Tamás (leventeoktató) (Fotó: Babák Zoltán)

A Lázár Ervin Program keretében tíz előadással örvendezteti meg kamasz nézőit a Cervinus Teátrum, a választott musical: Dés László – Nemes István – Böhm György – Korcsmáros György – Horváth Péter „Valahol Európában” című mű, amely Radványi Géza és Balázs Béla filmforgatókönyve alapján készült. A darabot Belinszki Zoltán dramaturg frissítette fel, színpadra állította a Teátrum főrendezője Varga Viktor.

Hétfőn és kedden összesen három előadást láthatott 885 hetedik évfolyamos gyermek hazai „pályán”, akik Orosházáról, Békésszentandrásról, Csabacsűdről, Csanádapácáról, Dévaványáról, Gádorosról, Gyomaendrődről, Kondorosról, Körösladányból, Nagyszénásról, Pusztaföldvárról és Törökszentmiklósról érkeztek a Cervinus Teátrumba. Természetesen minden szarvasi iskola hetedikes diákja is megnézte az előadást. Szerdán és csütörtökön szintén három előadást láthatnak Békéscsabán és a környékén élő hetedikesek a Csaba Gyöngyében. Március végén, „házhoz mennek”, mert Gyulán és Szeghalmon, április elején, Sarkadon és Békésen vendégszerepel az előadás.

A keddi szarvasi előadás után a Törökszentmiklósi gyermekek részére dr. Dósa Zsuzsa a Cervinus művészeti igazgatója két színművésszel, Szemerédi Bernadettel és Boronyák Gergellyel drámapedagógiai órát tartott a diákoknak, amelyen feldolgozták a látottakat.

A Valahol Európában musicalt 2016 novemberében mutatta be a Cervinus Teátrum, az eltelt évek alatt a gyermekek sokat nőttek, a kisgyerekekből nagylányok, nagyfiúk lettek, ami látszott azon is, hogy a gyermekek ruhatára kicserélődött. De a lelkesedés, az összetartozás, a szeretet, amit az előadás alatt mindig érezni lehetett ma is ugyanúgy kézzelfogható színészek és gyermekszínészek között. Ma is ugyanúgy hat az előadás, mint először. A gyermekszereplők ugyanazok, a felnőtt színművészek között a Leventeoktató szerepét – hétfőn először – H. Varga Tamás játszotta, bámulatosan jól!

Szereplők: Simon Péter Nádházy Péter, Hosszú Timkó János, Suhanc/Éva Szemerédi Bernadett, az Egyenruhás Dósa Zsuzsa, Ficsúr szerepében Boronyák Gergyely, Leventeoktató H. Varga Tamás, a Tanító Magyari László. A gyermekszereplők: Kuksit Laurinyecz Szilveszter és Szemenyei Kevin alakítja kettős szereposztásban (Szarvason ezúttal mindkét nap Kevin játszotta). Szeplős szerepében Sinka Dominik, Professzorként Juhász Gergő és Czifra Zétény, (Zétény volt az elmúlt két napon), Pötyi hétfőn és kedden Mester Dóra, de Kepenyes Darida Zoé is játssza, Sutyi Vaskor Gergő, a Balerinát Kiss Viktória játssza. Jelen van a színpadon Bagócsi Jázmin, Bak Zsolt Csernus Nándor, Domján Anna, Kiss Virág, Magyar Jázmin, Sebjan Farkas Bianka, Uhrin Dóra és Varga Vivien.

Változtak a táncosok is Balázs Henriett, Bakró Erzsébet és Magyari László mellé újként jött Baráth Enikő és Oláh Márkó.

A Lázár Ervin Programmal, remélhetőleg azok is eljut színházba, akiknek eddig nem volt lehetőségük rá. Így a fiatalok rácsodálkozhatnak a színház világára, varázslatára, megtanulják azt, hogyan kell viselkedni a színházban, hiszen ők a jövő nézői. A két előadáson – amit láttam – nagyon jó közönség volt, a fiatalok érdeklődőek voltak, tetszett nekik az előadás, legalábbis a csillogó szemekből, a tapsokból ítélve.

A program keretében még egy Holle anyó előadás is lesz, április elején, Szarvason.

Galambos Edit

A fotókat a keddi előadáson készítette Babák Zoltán.

Exit mobile version