in ,

Beethoven volt az ifjú zenészavató sztárvendége

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

Az előző tanévek tendenciáihoz hasonlóan idén is ünnepélyes keretek között fogadta növendékei közé az elsősöket Chován Kálmán Művészeti Alapiskola. Körösparti Ágnes intézményvezető örömmel nyugtázta, hogy bár az országos adatok csökkentő tanulólétszámot mutatnak, a fiatal zenészeikre ez nem igaz. Március 9-én ismét 34 gyermek vehetett részt a játékos vetélkedésben, amelyet követően valamennyien apró ajándékokat kaptak.

– Van egy nagyon szép emlékalbumunk az addigi 14 alkalomról, fényképekkel és nevekkel dokumentálva, ami arról tanúskodik, hogy a zeneművészeti tanszak népszerűsége töretlen. Ez nem feltétlen azt jelenti, hogy ezek a növendékek 2019 szeptemberében léptek be a művészeti iskola kapuján. Nálunk ugyanis lehetőség van ezt megelőzően is elkezdeni a tanulmányokat. Előképző első és második osztályába lehet jelentkezni, amit azért ajánlunk, mert nincs különösebb tantervi követelménye. Egyfajta játékos ismerkedésről van szó a hangszerrel, ami átsegíti a legkisebbeket a kezdeti nehézségeken, egyúttal némi előnyt jelent a később bekapcsolódó kortársaikhoz képest – hívta fel figyelmet az intézmény által kínált lehetőségekre.

Az est forgatókönyve ezúttal egy bűncselekményre épült. A történet alapját a zenei hangok képezték, amelyek sorából megkésve érkezett a ti. Sírva panaszolta a többeknek, hogy ismeretlen tettesek jól helyben hagytak, ráadásul pedig az ifjú zenészek évkönyvét is ellopták tőle. Telefonon keresztül a „rossz fiúk” annyit üzentek, hogy távolról figyelik az elsősöket, akik ha jól válaszolnak az általuk ott hagyott kérdésekre, megenyhülnek, és visszajuttatják számukra az értékes ereklyét.

– A délután jelentősége abban áll, hogy a legkisebbek, akik még talán kicsit esetlenebbül fogják meg a hangszereiket, érezzék, hogy egy közösséghez tartoznak. Szeretnénk megmutatni nekik, hogy bár az egyéni órákon vesznek részt, nincsenek egyedül, egy nagy egységhez tartoznak – fogalmazta meg az esemény mögött rejlő gondolatiságot Körösparti Ágnes.

Az est házigazdája Iváncsó József volt, aki gyakorlott pedagógusként terelgette az ünnepelteket a kérdések útvesztőin. Még rövid szusszanást is engedélyezett nekik, mégpedig oly módon, hogy a játékos kérdezz-felelek megszakításaként a magasabb évfolyamon tanuló gyerekek hoztak a közönségnek ízelítőket az egyes hangszercsoportokból.

A produkciókat követően váratlanul betoppant a bécsi klasszika egyik emblematikus alakja, Ludwig van Beethoven is. Az apropót születésének 250. évfordulója jelentette, amire a művészetoktatási intézmény a tanévben többször is ráirányította már a figyelmet. A rangos vendég nem csak megfigyelője volt az eseményeknek, hanem egyenesen a zongora felé vette az útját, és rövid részletet játszott legismertebb zeneművéből.

– Heti két zeneórám van, és kétszer járok szolfézsra is. Az elmúlt hónapokban már sok dalt tanultam meg, és gyakran játszunk is az órákon. Szeretek ide járni, az pedig különösen jó érzés, hogy most már hivatalosan is ifjú zenésznek mondhatom magam – újságolta büszkén az avatást követő percekben Szító Katalin, aki a furulyát választotta hangszeréül.

Az esemény végén valamennyi elsős egy egyedi szolfézsfüzetet és egy ceruzát vehetett át, amelyben Chován Kálmán életrajzát, ill. súgóként a legfontosabb zenei instrukciókat és ritmusokat is megtalálhatták. Búcsúzóul az újdonsült növendékek két közös dal énekeltek, köztük stílszerűen a Muzsika hangja c. klasszikus örökzöldjét.

A szakképzés gyakorlati részére vonatkozó legfrissebb információk

Fotó: Babák Zoltán

A Szakorvosi Kft. közleménye -2020. március 18.