in

A fővárosi és megyei védelmi bizottságok is segítik a koronavírus-járvány elleni védekezést

Budapest, 2020. március 19. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor miniszterelnök (b4) a koronavírus elleni védekezés keretében felállított akciócsoportok vezetőinek jelentését hallgatja meg a Karmelita kolostorban 2020. március 19-én este. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ülést tart a 19 megye és a főváros védelmi bizottság a mai nap folyamán annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevő szervezetek munkáját összehangolják, segítsék. A védelmi bizottságok is nyomatékosan felhívják a figyelmet arra, hogy a lakosság tartsa be az Operatív Törzs ajánlásait, és kerüljék a társas érintkezéseket a járvány továbbterjedésének lassítása érdekében.

A megyei és fővárosi védelmi bizottságokat a kihirdetett veszélyhelyzetben azért hívták össze, hogy az Operatív Törzs által megszabott területi feladatok ellátását támogassák, az emberek életének és egészségének megvédésében részt vevő szervezetetek – ezen belül különösen a kormányhivatalok népegészségügyi szervei, a rendőrség, a honvédség, az önkormányzatok, a mentőszolgálat – működősét koordinálják, a szervezetek közötti információ-áralmást segítsék. A védelmi bizottságok elnökei a kormánymegbízottak, tagjai többek között a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség megyei vezetői, a megyei és fővárosi tisztifőorvosok, a megyei jogú városok polgármesterei és a megyei közgyűlési elnök, Budapesten a főpolgármester. Az üléseken részt vesznek a járási hivatalok vezetői is, mint a helyi védelmi bizottságok elnökei, továbbá állandó meghívottak a mentőszolgálat megyei képviselői is.

Az üléseken áttekintik a védekezésben részt vevő állami szervezetek működését. A védelmi bizottságok emellett többek között ellenőrzik a településeken házi karanténba helyezett személyek ellátását, feltérképezik a magukat önállóan ellátni nem képes személyeket, az egyedül élőket, hajléktalanokat. Ellenőrzik, hogy a polgármesterek a településeken ellátási kötelezettségüknek eleget tesznek-e. Feltérképezik a rendszeres, kúraszerű kezelésre szorulókat, és ellátásukat szükség szerint megszervezik. Ellenőrzik továbbá, hogy a megye, illetve a főváros minden nevelési közoktatási intézményében megoldották-e a közétkeztetést, valamint a gyermekfelügyeletet, melyek kötelező önkormányzati feladatok. A védelmi bizottságok emellett számba veszik az illetékességi területükön működő karitatív szervezeteket, az önkéntes szervezetek képességeit. A feladatok végrehajtásába bevonják a helyi polgárőrséget, a falugondnoki hálózatot, és a járási ügysegédeket is.

Szükség esetén a fertőzésgyanús betegek mintavételezésével kapcsolatos szállítási feladatokban is segítséget nyújtanak az Országos Mentőszolgálatnak a védelmi bizottságok.

A Miniszterelnökség közleménye – Budapest, 2020. március 20., péntek (OS)

Dr. Melis János és Babák Mihály (Fotó: Szarvasi Kábeltelevízió)

Babák: Célunk a járvány kialakulásának megakadályozása

Gábor és Évi (Fotó: Babák Zoltán)

Azért vannak jó hírek is: Évi férjhez ment