Menu
in ,

A TV2 forgatott ma az Ótemplomban – holnap reggel adásban Lázár Zsolt

A TV2 forgat az Ótemplomban (Fotó: Babák Zoltán)

A TV2 forgat az Ótemplomban (Fotó: Babák Zoltán)

A TikTok révén kapott szárnyra, majd –a Newjság bábáskodása mellett– az országos média is felfigyelt Lázár Zsolt evangélikus esperes újszerű nyitására a fiatal hívek felé.

Délidőben az Evangélikus Ótemplom előtt elhaladva arra lettem figyelmes, hogy a templom ajtaja nyitva. Ha már nyitva van, benéztem, hátha történik valami.

És éppen történt. A TV2 stábja forgatott Lázár Zsolttal, akiknek már úgy mutatott be, mint a menedzserét.

A TV2 riportere elsőként a TikTokos videóiról faggatta, amit majd 300 ezren tekintettek már meg. Ezután esperesünk elmondása szerint kevésbé világi témákról is szó esett.

Hederman Stella leginkább arra volt kíváncsi, mit tudnak az egyházak ebben az időszakban, ilyen körülmények között online tenni. Szó esett a rádió és a tévé szerepéről, de az interneten keresztül tartott hittanórákról, örömökről, bánatokról, nehézségekről, valamint a Szeretetszolgálat megváltozott feladatairól is.

A Lázár Zsolt esperessel készült felvétel holnap lesz látható a Mokka reggeli adásában.

Exit mobile version