in

Kiadvány jelent meg a Nemzetközi Roma Nap tiszteletére

Jónás Jánosné, a Békés Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke (Fotó: Hegedűs Éva)
Jónás Jánosné, a Békés Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke (Fotó: Hegedűs Éva)

A Nemzetközi Roma Nap gyökerei egészen 1971-ig nyúlnak vissza, amikor megtartották az első Roma Világkongresszust Londonban. A 23 részvevők ország – köztük Magyarország – és a négy megfigyelő ország képviselői kijelentették, hogy egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik. Emellett elfogadták a roma zászlót, a cigány himnuszt, valamint az „Opre Roma!” jelmondatot, ami annyit tesz: „Fel, cigányok!”

Hazánkban kereken három évtizede, 1990 óta irányul nagyobb figyelem a jeles napra. Ilyenkor nemcsak a cigányság által őrzött hagyományok kerülnek előtérbe, hanem a romák mindennapi életben betöltött szerepéről is több szó esik.

– Minden évben április 8-án a roma nemzetiségi önkormányzatok, az Országos Roma Önkormányzat, valamint a romákkal foglalkozó civil szervezetek megünneplik ezt a napot.  A Békés Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat ebben a rendkívüli helyzetben kulturális program helyett egy kiadványt jelentetett meg. Ebben roma írók, költők, festők, művészek életútját, munkásságát ismertetik, illetve olyan roma emberek arcképeit mutatjuk be, akikre büszkék lehetünk Magyarországon – avatott be a füzet tartalmi felépítésébe Jónás Jánosné, a Békés Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Hozzátette, mivel a járványhelyzet nem teszi lehetővé, hogy műsorok, előadások formájában közvetítsék a kultúrájukat, elektronikusan próbálják ezt a hiányt pótolni. A füzetet valamennyi Békés megyében működő önkormányzathoz eljuttatták, abban a reményben, hogy valamelyest átalakul a romákról alkotott kép. Gyakorta ugyanis azt tapasztalják, hogy a kultúrájukat leszűkítik a tánc és a zene területére, és már nem terjed ki az irodalmi, képzőművészeti tevékenységükre.

Úgy véli, az alapokat a roma közösségben kell lerakni. Ebből a célból ötödik éve a Fő téri Általános Iskolában a tananyag részeként heti rendszerességgel a gyerekek roma kultúrát és népismeretet tanulnak, valamint hagyományőrző néptánccsoport is működik.

Jónás Jánosné és Nagy Nikolett (Fotó: Hegedűs Éva)
Jónás Jánosné és Nagy Nikolett (Fotó: Hegedűs Éva)

Nagy Nikolett, a Szarvasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselője úgy véli, ezen a napon érdemes minden roma embernek elgondolkodnia azon, hogyan éli mindennapjait, ill. hasznos tagja-e a társdalalomnak.

– Kisebbségi réteget alkotunk Magyarországon, ezért nekünk is tennünk kell az elfogadásért. Emellett a többségi társadalomnak is el kell fogadnia a hagyományainkat, kultúránkat. Szeretnénk a több évszázados tradícióinkat továbbadni a gyermekeinknek, ezért fontos, hogy a szülők megtanítsák nekik a nyelvet. Ismernünk kell továbbá a cigány törvényeket, azaz a Romani christ. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy az asszimiláció következtében ezek az értékek elhalványodnak, ezért sokkal tudatosabban kell foglalkoznunk ezekkel a kérdésekkel – vélekedett a helyi közéleti szereplő.

Hangsúlyozta, a nemzetiségi önkormányzat is mindent megtesz annak érdekében, hogy ráirányítsa a figyelmet az értékeikre. Az év során számos hagyományőrző programot valósítanak meg, ezért is fájó számára, hogy a koronavírus járvány miatt ezek egy részét törölni kényszerültek. Hiszi, a roma kultúra megismerése lehet az egyik kulcs a kisebbségi és a többségi társadalom közeledéséhez.

A TV2 forgat az Ótemplomban (Fotó: Babák Zoltán)

A TV2 forgatott ma az Ótemplomban – holnap reggel adásban Lázár Zsolt

Mentás quinoa saláta fokhagymás pulykamellkockákkal (Fotó: Gallicoop.hu)

Mentás quinoa saláta fokhagymás pulykamellkockákkal