in

A rendkívüli helyzet ellenére is folynak a fejlesztések Békésszentandráson

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

Két nagy projekt is zajlik Békésszentandráson a TOP (Terület-és Településfejlesztési Operatív Program) részeként. Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, épül a korábbi Vasbolt helyén a közösségi piac (92 millió Ft), amire a település Csabacsűddel konzorciumban pályázott, ill. a kivitelezés szakaszába érkezett a Pázsit-tó rekonstrukciója (közel 100 millió Ft) is. Emellett megkezdődött a Gondalaposi üdülősor szilárdburkolattal történő ellátása (118 millió Ft) is.

Sinka Imre polgármester elmondta, megtörtént a kivitelező kiválasztása a Csokonai utcára vonatkozóan is. A fejlesztés a Belügyminisztérium által kiírt pályázat keretében valósul meg, kb. 23 millió Ft értékben. Az utca 400 m hosszan újul meg, minimális lakossági önerővel. Cél, hogy csökkenjen a földutak és az útalapok aránya a település közigazgatási határain belül, ezáltal élhetőbb legyen Békésszentandrás. A munka még ebben a hónapban kezdetét veheti, amelyre a tervek szerint legkésőbb májusban pont kerülhet.

– Ezeket a projekteket külön kell kezelni. Annak ellenére, hogy a mostani jogrend a polgármestereket felhatalmazza, hogy nagyon sok döntést egyedül hozzanak meg, igyekszem a képviselő-testülettel konszenzusban dolgozni. Telefonon, e-mailben vagy akár rövid megbeszélések formájában egyeztetünk, mivel fontos, hogy minden egyes döntés mögött közös akarat legyen. Azt is látni kell, hogy előbb-utóbb a különleges jogrend időszaka véget ér, amelyet követően a településvezetőknek felelniük kell a döntéseikért, vagyis valamennyi határozatot az önkormányzatnak is jóvá kell hagynia. Mivel Szentandráson már korábban megtörténtek a döntéselőkészítések, ezeknek a tükrében folytathatjuk a munkát – tájékoztatott a rendkívüli időszakban folyó önkormányzati tevékenységről.

A projektek részleteit illetően megtudtuk, a belvízvédelmi pályázat esetében már januárban megtörtént a munkaterület átadása. Az elmúlt hónapok nádvágással teltek, a folytatásban pedig – legkésőbb nyár elején – közel 38 ezer köbméter földet, illetőleg iszapot távolítanak el a záportározóból. Cél, hogy a terület a jövőben lényegesen nagyobb vízmennyiség befogadására legyen alkalmas.

A Gondalaposi üdülősort érintő beruházásáról elmondta, arra a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében pályáztak sikerrel. Jelenleg itt az előkészítő munkálatok zajlanak.

– Bízunk benne, hogy jó turistaszezon lesz a rövidített nyáron, s akkor már egy alkalmas aszfaltúttal lesz ez a terület is ellátva. Reméljük, a lakosság részéről sem ér bennünket az a kritika, hogy nem fejlesztjük ezeket a településrészeket – tekintett bizakodóan előre.

Hozzátette, amennyiben előre nem látható hátráltató körülményekkel nem szembesülnek, a beruházások előreláthatólag nyár közepére, legkésőbb augusztusra befejeződnek.

AN124-es, amiről pont lemaradtunk (Fotó: Keller Dávid)0

Mi zajlik vagy épp nem zajlik felettünk?

Fotópályázattal virtuálisan nyitja a szezont a Körösvölgyi Állatpark