in ,

Felújítják a Berényi utat

A felújítás előtt álló Berényi út (Fotó: Babák Zoltán)0
A felújítás előtt álló Berényi út (Fotó: Babák Zoltán)

A közelmúltban egy mezőgazdasággal foglalkozó ismerősöm keresett meg azzal, hogy elvinne egy túrára a Mezőberény felé vezető úton, és megmutatná, hogy mi a helyzet a biogázüzem előtt. Még nem került sor rá, de a minap érkezett a hír, hogy hamarosan elkezdődik a felújítása, így ma reggel autóba ültem, hogy pár képet készítsek egy előtte-utána sorozathoz.

20-25 éve rendszeresen vittem a gyerekeimet Mezőberénybe orvoshoz ezen az úton. Akkor sem volt sztráda, de 80-90-nel még egy alacsonyabb építésű autóval is lehetett haladni. Aztán az út állapota elkezdett romlani, amit magyaros virtussal elkezdtek javítani… 60-as sebességkorlátozó táblákkal.

Az üzemhez közeledve úgy gondoltam, hogy megtaláltam a kérdéses szakaszt, mikor még előrébb pillantva azt láttam, hogy száz méterrel előrébb egy Suzuki Swift kerékjáratig tűnik el egy gödörben. Ott a korábbi műútnak már nyoma sincs, terepre szánt járművel sem egyszerű ezen elmenni.

De a lényeg, hogy a magyar falu útfelújítási program keretében megkezdődik a 4641-es, vagy ahogy mi ismerjük a Berényi út felújítása. Pontosabban annak most csak egy része, a 443-as, azaz a Gyomaendrődre vezető út és az Aufwind Schmack Első Biogáz Szolgáltató Kft., azaz a biogázüzem között 3572 méter.

Az eddig meglevő, alappal bíró pályatest két szélét és a padkát is rendes alappal megerősítik, a végeredmény egy 5 méteres bogárhátú pályatest lesz másfél-másfél méternyi padkával.

A munkaterület átadására – a vírusveszély miatt online – május 18-án kerül sor. A megrendelő a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a két kivitelező pedig a Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft., illetve a Duna Aszfalt Kft. lesz. A munkák három hónapig fognak tartani, amit egy műszaki átadás követ majd. A bekerülési költsége bruttó 598 millió forint lesz.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke (Fotó: Zentai Péter)

A megyei mentőállomásokat és az Orosházi Kórházat is támogatja a Békés Megyei Önkormányzat

Érettségizők a Vajdában (Fotó: Bencsik Ernő)

Infoérettségi: Kányádi Sándortól az adatbáziskezelésig