Menu
in ,

Gyakorló „Digi-Ovi-Suli 2.0-20”

A GFF Szarvasi Gyakorlóintézménye a digitális munkarendre való átállás napját – március 16 -megelőző szombaton, már operatív vezetői értekezletet tartott a digitális munkarend bevezetéséről, és a virtuális iskola menedzselésének fő irányvonalait meghatározva. Ennek köszönhetően a hétfői nappal osztályaink már virtuális osztálytermekben kezdték meg az órarendjüknek megfelelően a tanulást, széleskörű  tanulói, szülői és tanári tájékoztatással megalapozva. A nevelőtestületünk lefektette a közös alapokat és döntés hozott a munkarendet, az értékelést, az osztályozást, és az alkalmazott módszereket meghatározó kérdésekben. Gyakorlóintézményben a digitális pedagógia az elmúlt négy évben kiemelt prioritást élvezett, tekintettel a több mint százmillió forintos pályázati konstrukciónak. 2014-től kezdődően kiemelt intézményfejlesztési stratégiaként a Gyakorló Digitális Suli 2.0 Program keretében már minden tanulónk és pedagógusunk tablettel lett ellátva, emellett komoly internetes hálózatfejlesztést hajtottunk végre interkatív eszközökkel, párhuzamosan géppark fejlesztést végeztünk, és az elmúlt tanévben a tanáraink több, mint kilencven százaléka professzionális hordozható számítógépeket kapott az intézményünktől. Emellett talán még fontosabb, hogy a pedagógus munkatársaink rendkívül nyitottan, innovatív szemlélettel vettek részt az elmúlt években a digitális pedagógiai továbbképzéseken, és ami még fontosabb, hogy önműveléssel, saját tanulási platformokon fejlesztették ezeket a kompetencia területeket. Ez két dolog miatt fontos: a Gyakorlóintézmény intézményfejlesztési politikája okán és a pedagógusképzés hatékony támogatása végett, hogy a jövő pedagógus generációi ezt a területet készség szinten tudják képviselni a későbbiekben a köznevelés rendszerébe kikerülve.

A fantasztikus kollégáink mellett a csodálatos szülőinket – a jelzők nem túlzók az elmúlt hónapok nyomán sem – kell hangsúlyozottan kiemelni, mert olyan támogatással, és együttműködési készséggel kapcsolódtak be a digitális munkarend professzionális megszervezésébe, ami példaértékű. A tanulóink virtuális és kontakt órarendendnek megfelelően tartják a kapcsolatot a nevelőkkel, és folyamatos támogatást kapnak napi szinten, tanítási órákra lebontva, hogy a tananyag rendjének megfelelően tartsuk az éves tervet, és a legkisebb „hiányt” szenvedjék el a későbbiekben a megváltozott munkarend miatt.

A nevelőtestületünknek alapkérdése volt, hogy ne csak tanítsunk, de a személyes kapcsolatok, a nevelés, a megváltozott környezetben is „működjön”. A tanáraink heti, illetve kétheti videokonferencián adtak visszajelzést az intézmény felé, tudtak gondolatot cserélni a gyermekek előrehaladásáról, a felmerült problémákról, és azok megoldásáról. Az intézmény vezetése folyamatosan monitoringozza az intézményhasználókat, így a gyermekeket, szülőket, véletlenszerű mintavétellel keresi, hogy közvetlen, a felhasználó oldaláról érkező visszajelzésekkel finomítsuk az oktatásunkat, a jelenlegi rendszerben.

A Gyakorló Digi-Ovi szolgáltatásunk elindításával nevelési, pszichológiai és módszertani tanácsadást indítottunk a szülőink részére, és heti tematikus egységekben, tevékenységterveket készítettünk a gyermekeknek, természetesen élő kapcsolattal az óvónőinkkel, napi hat órában a szülőkkel, gyermekekkel. Jelenleg az óvodánk ügyeleti rendszerben már működik, tizenöt, tizennyolc gyermekünk látogatja napi szinten az intézményt. Ennek biztosítására az intézmény ózongenerátort szerzett be, érintésmentes lázmérőket vásárolt, és fokozott járványügyi intézkedéseket foganatosított.

Egy, a tegnapi napon kapott szülői SMS, ami összefoglalhatja az elmúlt két hónapunk szakmai munka terén való törekvését:

„Szia Gyula! Ma voltam körmösnél, ahol igazán sok nő megfordul, és a ∎∎∎∎∎∎ mindig egy igazán jól informált asszony! A lényeg, hogy az én ∎∎∎∎∎∎ön azt mondta, hogy az eddig hallottak alapján csak a Gyakorlóban megy úgy az online tanítás, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A Gyakorlósoknak meg van tartva az összes óra, és náluk van igazi számonkérés.”

Ahogy a fenti rövid SMS üzenet is jelzi, munkatársaink minden törekvése az, hogy legjobban, teljes értékűen, a digitális technológia adta lehetőségeknek a maximalizálásával, valódi oktatási tevékenység valósulhasson meg a digitális átállás következtében, a virtuális tantermeink közel teljes értékűen tudjanak szolgáltatni, egy folyamatos tanulási folyamatot jelentve tanulóknak és tanároknak egyaránt.

Az intézmény vezetése által központilag meghatározott Classroom alap felület mellett a Sutori tanulástámogató felületet használjuk előszeretettel pedagógusaink, de a Microsoft Teams, vagy Edmodo is választható felület volt az „alap” mellett. Digitális tananyagok közül az NKP egyre professzionálisabb okostankönyv felületét használjuk előszeretettel – aminek egyik országos tesztelője 2018-ban a Gyakorlóintézmény volt az OFI-val együttműködésben -, de az Okosdoboz, a Learning Apps, a Mozaweb tananyagait is szívesen használjuk, és minden olyan felületet ami színes, hasznos és életkor-specifikus tanulástámogató rendszer. Jópofa videó órákat is tartanak tanáraink. A számonkérést vagy „élőben”, videóhívással tesszük meg, vagy a Redmenta, a Classroom, a Google Forms, Kahoot, de engedtük a tanárainknak, hogy a saját tanulói csoportjaikkal választhassanak más számonkérési felületet is. A tanulóink az elvégzett tevékenységeiket dokumentálják, folyamatos visszajelzést kapnak a tanárainktól. Az online szinkron tanórákhoz használjuk a Skype-ot, a Google Hangouts-t, a Zoom és a Messenger szolgáltatásokat.

Az igazi kérdés az lesz, hogy milyen eredményességgel és hatékonysággal történt meg a tudásmenedzsment, az online kapcsolatok hogyan töltik be a funkciójukat. Intézményünk fontosnak tartotta, hogy minden problémát azonnal kezeljen, így ha valakinek tanárnak, diáknak technikai problémája adódott, ott segítettünk, így kihelyeztünk mobil internetet, cseréltünk tanulói tableteket, és meghibásodott három darab tanári laptopot adott napon belül újra cseréltünk, hogy az oktatás változatlanul, zökkenőmentesen folyhasson.

A beiratkozás digitális platformon, elektronikusan történt, titkárságunk professzionálisan menedzselte ezt a feladatot, és zökkenőmentesen, sikerrel zártuk ezt a beiskolázási ciklust is. Várjuk a legkisebb Gyakorlós polgárokat a szeptemberi kezdésre az ovinkba és az iskolánkba egyaránt.

A ballagás kérdésében a nevelőtestület döntésének megfelelően június végére helyeztük át az időpontot, figyelve a járványügyi helyzet országos alakulását, és a szabályozók engedte teret. Amennyiben lehetőség van ballagás tartására, akkor csak a szülőink, a ballagó nyolcadikosaink és a tanári kar vesz részt a ballagási ünnepélyen és élő facebook közvetítéssel kapcsoljuk be a családjaink meghívottjait.

Az évzáró ünnepély ebben az évben a klasszikus értelmében elmarad, de a bizonyítványok nem, és azok a tanulói elismerések sem, amelyek a kiváló teljesítményeket és a jóra való törekvést ismeri el.

A nyár folyamán napközis táborokat, fejlesztő és készségfejlesztő foglalkozásokat szervezünk a gyerekeknek, ami az elmúlt időszak tanulási eredményességét és hatékonyságát is támogatja.

A Gyakorlóintézmény eddig is kiemelt területként kezelte a digitális pedagógiát, és az ahhoz kapcsolódó módszertani fejlesztéseket, így a jövőben is ezt az irányvonalat, nem a kényszer határozza meg, hanem az innovációs potenciál, ami a nevelőinkben, a tanulóinkban és az intézményvezetésben lüktet.

Az intézmény itt szeretne köszönetet mondani a szülői közösségének, a mindenkori emberi és szakmai támogatásért, az együttgondolkodásért és a kölcsönös megértésen nyugvó „küzdelemért”.

Köszönetet mondani a fenntartó Gál Ferenc Főiskolának és rektorának, hogy a folyamatos támogatás mellett, olyan kutatási hátérrel is segíti az intézményt, ami a későbbiekben „jó gyakorlatként” segítheti a hazai köznevelési rendszer többi intézményét is digitális pedagógiai törekvéseiben.

És köszönet a kiváló tanárainknak, és remek tanulóinknak, gyermekeinknek, akik rettenetesen HIÁNYOZNAK MÁR!

Facebookon: Hiányoztok 1. – Hiányoztok 2.

Youtube-on: Hiányoztok 1.Hiányoztok 2.

Sz.Zs.

Exit mobile version