Menu
in ,

Június 12-től megnyitja kapuit a Szarvasi Vízi Színház

A Szarvasi Vízi Színház megújult nézőtere (Fotó: Babák Zoltán)

A Szarvasi Vízi Színház megújult nézőtere (Fotó: Babák Zoltán)

A nézőtér megújult. Egy-két héten belül nem csak az új burkolat, hanem lefúrt székek, rend és tisztaság várja majd a vendégeket, tájékoztatott Csasztvan András a Szarvasi Vízi Színház jelenlegi állapotáról.

Az egy-két hét nem csak egy frázis, hanem a jelenlegi információk szerinti tény, hiszen június 12-én – ahogy a hivatalos honlapja is szűkszavú tájékoztatást ad – a Szarvasi Vízi Színház megnyitja kapuit.

A Cervinus Teátrum igazgatójával még a hét első felében jártuk körül a kérdést. Akkor hangsúlyozta, ez egyelőre prognózis, aminek az alapját a kormányzati kommunikációból, félinformációkból és reményekből állítottak össze, hiszen senki sem tudja, mi fog következni.

Azóta kijött a Kormány 241/2020. (V. 27.) rendelete a szabadtéri rendezvényekről, ami a szabadtéri ültetős helyekre szóló jegyekkel bíró sport– és kulturális eseményekre, így a Szarvasi Vízi Színház vonatkozásában is – az előírások betartásával – engedélyezi azok megtartását.

A koronavírus által jelentősen átszabott nyári programról szólva a következőkről tájékoztatott Cervinus Teátrum igazgatója, aki egyben a Szarvasi Vízi Színház fenntartója.

– Három nagy egységre osztanám a nyári programokat. Az első egyhónapos időszakban azokat a művészeket fogják megszólítani a szervezők, akik a kormány által biztosított egymilliárd forintból kaptak  támogatást – mondta. Megfogalmazása szerint ebben az időszakban pódiumelőadások várhatók.

– Mi azt prognosztizáljuk, hogy a Cervinus Művészeti Fesztivál július közepén arra a két hétre már nagyobb nézőszámmal is megtartható lesz. – Magánemberként reménykedik abban, hogy a CMF-re már ötszáz főt is beengedhetnek a Szarvasi Vízi Színház nézőterére. – Ez azt jelentené, hogy minden második székre ültethetünk embert irányított módon.

– A harmadik harmadban a Teátrumi Társaság tagszínházai – remélhetőleg – már nem pódiumelőadás szintjén, a tavasszal összeállított menetrend szerint napra lebontva, díszlettel, világítással, stábbal tényleges nagyszínházi előadásokkal érkeznek.

Zárásképp hozzátette még, hogy felmerült, hogy a hagyományosan augusztus 19-én záródó nyári évadot megtoldanák még néhány nappal, így 21-22-23-án, pénteken, szombaton és vasárnap is lennének még programok.

Exit mobile version