Menu
in ,

Jól halad az M44-es Tisza-hídjának építése

Az épülő Tisza-híd 2020. május 29-én (Fotó: Babák Zoltán)

Az épülő Tisza-híd 2020. május 29-én (Fotó: Babák Zoltán)

Péntek délután sajtóbejárásra hívták az országos média képviselőit a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a kivitelezők képviselői. Az eseményre eljött a két, körzetében közvetlenül érintett országgyűlési képviselő, Boldog István és Lezsák Sándor, valamint két közvetve érintett, Dankó Béla és Herczeg Tamás is.

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta, a 22,5 méteres koronaszélességgel bíró Lakitelek-Tiszakürt közötti 10 kilométer hosszú kétszer két sáv 2021 szeptemberére, folytatása, a 4,6 kilométeres Szentkirály-Lakitelek szakasz 2024-re készül el.

Az M44-es ékkövének nevezte a mögötte készülő Y-alakzatú ferdekábeles tartószerkezetű acélhidat. Az 556 méteres híd folyó felett átívelő szakasza a két pillér között 152 méternyi, amit – egy hazánkban újdonságnak számító mérnöki megoldással – boltívekről induló acélsodrony legyező tart majd.

“De nem áll meg az élet”, mondta. Februárban sikerült megkötniük a kivitelezési szerződést a következő, Lakitelek-Szentkirály közötti 4,6 kilométernyi gyorsforgalmi útra , de megépül a Szentkirályt elkerülő szakasz is, valamint onnan a 44-es főút csatlakozásáig is fel lesz majd az út újítva. Márciusban már a munkaterület-átadásra is sor került.

Az ütemtervet tartják. A bejárás tárgyát képező 10 kilométeres szakaszon töltés– és hídszerkezet-építés, a tiszántúli részen pályaszerkezet-építés folyik. Reményei szerint jövő év augusztusában elkészül, és a terv szerinti használatba adást jelenleg nem akadályozza semmi.

Boldog István elmondta, hogy 2010-ben, amikor országgyűlési képviselő lett, szerinte az ország két legbalesetveszélyesebb útja szelte át a Jász-Nagykun–Szolnok megyét.

– 2022-re, mire lejár a mandátumom, elmondhatom, hogy mindkét gyorsforgalmi út kiépül, eléri a térségemet, ami óriási dolog és mutatja az elmúlt tíz év fejlődését – jelentette ki, majd hozzátette, hogy azok, akiknek a településéről elvitte a forgalmat az M44-es, már most érezhetik, mennyivel jobb az élet náluk.

Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke a népességmegtartó képesség és a képességmegtartó népesség jegyében köszöntötte a sajtó képviselőit, miközben a magyar légierő egyik Dassault Falconja szinte a daruk tetejét súrolva repült el a tájékoztatónak helyet adó látogatóközpont felett.

Visszaemlékezett, hogy 2003-ban egy költségvetési vitában beszélt arról, hogy az új kormányzat megígérte a Békéscsaba és Budapest között a négysávos autópályát, amit később gyorsforgalmi úttá fokoztak le. Egy interpellációjára válaszként akkor közölték vele, hogy leghamarabb 2015-re fog elkészülni.

– Most eljött az a pillanat, amikor megállíthatatlan már a folyamat, és épül a gyorsforgalmi út – tette hozzá az országgyűlés alelnöke, aki a Lakitelki Népfőiskola, valamint az Nemzeti Művelődési Intézet Lakitelekre költözése révén különösen érintett az M44-es megvalósulásában.

– A népességmegtartó képességhez pedig képességmegtartó népesség kell, vagyis fiatalok, akik nem vándorolnak el, hanem jövőt látnak a Békés megyei, Bács-Kiskun megyei tanyás kertek világában – fogalmazott Lezsák Sándor.

Dankó Béla kérdésünkre elmondta, igaz, hogy választókerületén kívül van ez a fejlesztést, de ugyanúgy tud örülni neki mint a helyiek, mivel “ennek a szakasznak minden eleme, ami közelebb hozza Budapestet hozzánk, illetve bennünket Budapesthez vagy az ország más részeihez, nekünk ugyanolyan fontos, mint a területünkön megépült út”. Köszönetét fejezte ki a kormánynak, hogy biztosította a forrásokat ehhez a fejlesztéshez, és a magyar embereknek is, hiszen ezt ők teremtették elő.

– Ebből épülhet meg a Békés megyeieknek, a szarvasiaknak ez az út. Bízom benne, hogy a térségben, így Szarvason, Békésszentandráson is érezni fogjuk, amit már most érzünk, hogy jócskán lecsökkent az átmenő forgalom a településeken, sokkal biztonságosabban élhetőbbek, csendesebbek, ezek a települések.

A kivitelező azt a tájékoztatást adta számára, hogy az időjárás kedvező számukra, így még az is előfordulhat, hogy az átadás időpontja közelebb kerülhet az eredetileg kivitelezési szerződésben szereplőnél.

Exit mobile version