in ,

Elbúcsúztak a zenésztársak Jaggertől

A Stop Band (Fotó: Babák Zoltán)0
A Stop Band (Fotó: Babák Zoltán)

Három hónap után először próbált a Stop Band szokásos városszéli edzőtermében szombaton. Virtuális próbák voltak, ami abból állt, hogy időnként Lapis Pál lement a szokásos gyülekezőhelyre, ahol mindenkinek kint volt a fényképe és kapcsolt egy kis zenét.

A 9 órai kezdés nem ment zökkenőmentesen. A Stop Band sohasem a pontos startjáról volt híres, de most bőven elmúlt 10, mikor megszólaltak az első akkordok. A köztes idő Jagger emlékének felidézésével telt. Hetényi István halála és pénteki búcsúztatója nagyon megrázta a srácokat. Volt, aki csendben, volt aki folyamatos beszéddel próbálta meg túltenni magát a szomorú tényen. A beszélgetések során kiderült Jagger volt az együttes névadója.

Hetényi István (Jagger)
Hetényi István (Jagger) a 2018. június 17-i koncerten.

 

Ruzicska Andor a sok-sok éve együttzenélés élménye mellett így emlékszik vissza a névadóra:

– 1970-ben Gold Star Zenekarként játszottunk úgy, hogy már szinte az igazi, 1966-ban Kriska Gyuri által alapított zenekarból senki sem volt benne. Ebben az időben Jagger javasolta, hogy találjunk ki új nevet, mert még Kriska Gyuri képes lesz feljelenteni a Gold Star név használata miatt – tette hozzá viccesen, hiszen azt Gyuri adta az elődzenekarnak. – Jagger ekkor találta ki a STOP BAND nevet és plakátot is gyártott a zenekarnak… amit sajnos még nem sikerült megtalálnom, pedig nekem is volt belőle.

Máté Endre a következőt tette hozzá Jagger emlékére:

– 1970 szeptemberének első vasárnapján költöztem be a DATE kollégiumába. A kitárt ablakon át hallottam meg először a „hangot”. Rohantam a portára, ahol megkaptam az útbaigazítást. A Pavilon szót szarvasi értelemben akkor hallottam először. Rövid séta után elém tárult a látvány és a hang kibocsátója. Egy Rolling szám ment éppen, a Heart of stone. Jagger énekelt. Csodálatos volt hallani. A mai napig bennem van az élmény. Aztán a sors úgy hozta, hogy bekerültem az akkori bandába, és sok-sok bulit tudtunk együtt játszani. 2017-ben, amikor Brumi emlékére szerveztem a zenekart, első szóra jött. Nagy örömmel, lelkesedéssel vett részt a próbákon. Az első fellépésünkön már az igazi régi Jaggert hallhatta a közönség. A Vizi Színház-beli koncertünkön teljesedett ki igazán. A Stop Band Emlékzenekar valamennyi tagja szeretettel emlékszik az együtt töltött időkre. Emlékét megőrizzük!

A kényszerű távollét idejére nyolc új dal volt feladva házi feladatnak. Hamar kiderült, hogy volt, aki sumákolt. Az első szám egy Beatles-dal volt, amiről megállapították, hogy másodjára már jobban ment, de ahhoz, hogy a színpadon elsőre is a helyén legyen minden, még gyakorolniuk kell.

Mai ismereteink szerint a Stop Band a ma este nyíló jubileumi, tizedik színházi évad programja szerint augusztus 9-én 20:30-kor lép fel ismét a Szarvasi Vízi Színházban. Ezúttal már a “hang” nélkül, de már Brumi mellett rá is emlékezve.

Olvassa el korábbi Stop Bandről szóló írásainkat!

A Gödény-halmi pihenő (Fotó: Babák Zoltán)0

Szentandrás a szentandrásiaké

Készülődés nyitógálára a Szarvasi Vízi Színházban (Fotó: Babák Zoltán)

Kezdődnek a Köszönjük, Magyarország! program első előadásai