in ,

Zima János tárogatójátékával és fagottnégyessel kezdődött a Kis esti zene

Dr. Zima János nyitotta a Kis esti zene 2020-as programsorozatát (Fotó: Babák Zoltán)
Dr. Zima János nyitotta a Kis esti zene 2020-as programsorozatát (Fotó: Babák Zoltán)

Bizonyára sokan emlékeznek arra a mintegy ötévnyi időszakra, amikor tárogató hangja kúszott be nyaranta a nyitott ablakokon. Mindenki másképp emlékszik, mikor is kezdődött a toronyzenélésnek elnevezett sorozat, ami éveken át folytatódott, és mindig a turistaszezon elejétől kora őszig tartott.

Az ötletgazda Csasztvan András a ’90-es évek második felére, dr. Zima János pedig a kétezres évek elejére teszi azt, amikor rendszeresen megmászta az Evangélikus Ótemplom tornyába vezető sok-sok lépcsőt, hogy kilenc, fél tízig tartó tárogatójátékával megörvendeztesse a szarvasiakat és a turistákat.

Én arra emlékszem, hogy a gyerekeink még kicsik voltak, és olyankor letettük már őket aludni. A hálószobánk ablaka épp az Evangélikus Ótemplom felé nézett, attól mintegy két-háromszáz méternyire. Olyankor ledőltem az ágyra, és hallgattam a rejtélyes muzsikát.

Nagyon nagy sikerrel zajlott, nagyon jó hangulatú előadásokként emlékezett vissza ezekre az időkre Zima János.

Most ezzel a zeneszóval kezdődött a Zenepavilon idei Kis esti zene elnevezésű sorozatam, ami szokásosan augusztus 19-ig tart majd.

A tárogatón játszóknak van egy jól kialakult repertoárja, amiből előszeretettel válogatnak. Népdalok, műdalok, népies műdalok, verbunkosok, nóták, csárdások, katonadalok, kuruc és Rákóczi korabeli dallamok, határolta be a műfajokat Zima János. Ő is ebből a klasszikus tárogatós zenei irodalomból szokott válogatni műsoraihoz.

– Amikor felállok a színpadra, nem tudom még, melyikeket fogom ebből eljátszani, ott válogatva improvizálom kicsit a műsort, mindig az alkalom hozza.

Tegnap húszpercnyi előadással készült. Őt a TérZene program keretében a quARTist kvartett követte a színpadon.

Igaz, egy más formációval, egy trióval, tavaly nagy sikerű koncertet adtak a Szarvasi Vízi Színházban, így nem teljesen ismeretlen számukra a város.

Együttesük tulajdonképpen egy vonósnégyes, aminek az az érdekessége, hogy az elsőhegedű helyén egy fagott van. Nem egy szokványos felállás, fagottnégyesnek is szokták ezt mondani, magyarázta Vizsolyi Lívia a különleges összetételt.

Rendszerint barokk, klasszikus és mesezene-irodalomból válogatnak műsorukba. Händel Tűzijáték szvit, Vízizene, Devienne, Josef Fiala után a végén kicsit dzsesszes átirat formájában mesezenéket játszottak.

A kvartett tagjai: Greksa Márta (hegedű), Rácz Gábor (brácsa), mindketten a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjai, Pesti Ágota (cselló) a Filharmónia szegedi irodavezetője, és Vizsolyi Lívia (fagott), a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának a mesteroktatója.

A Zenepavilon aktuális programja itt található.

Készülődés nyitógálára a Szarvasi Vízi Színházban (Fotó: Babák Zoltán)

Kezdődnek a Köszönjük, Magyarország! program első előadásai

Ragány Misa és Nagy Szilárd volt a jubileumi nyitógála meglepetésvendége (Fotó: Babák Zoltán)0

A remény himnuszával kezdődött a jubileumi évad a Szarvasi Vízi Színházban