Connect with us

Színház

Csodálatos cirkusz

Bohóc szórakoztatja a Szarvasi Vízi Színház közönségét (Fotó: Babák Zoltán)
Bohóc szórakoztatja a Szarvasi Vízi Színház közönségét (Fotó: Babák Zoltán)

Pénteken este a Köszönjük, Magyarország! műsorfolyam az ápolók köszöntésével folytatódott. A Cirkuszművészeti Központ ajánlásával a Csodálatos cirkusz című előadást láthatták, akik kimentek a Vízi Színházba és leültek a nézőtérre, ahol immár az összes hely szabad a nézők számára. Nem volt teltház, de sokan eljöttek megnézni az előadást, hiszen igazi csemegével várta a nézőket a Fővárosi Nagycirkusz.

Babák Mihály Szarvas Város polgármestere köszöntötte a nézőket és az ápolókat. Átadta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár üdvözletét, aki péntek este nem lehetett Szarvason, pedig készült rá. Babák Mihály bevezetőjében elmondta, hogy megelőztük a veszélyt, mert sokan erejükön felül tették a dolgukat, többek között az ápolók is, akiknek hálás türelmükért, kitartásukért köszönet. Örül, hogy Békés megyében és Szarvason is kevés megbetegedés volt. Tisztelet az ápolóknak munkájukért, hogy azon felül is mindent megtettek az ápoltakért. Nem színházba jöttünk, hanem, hogy ünnepeljük az ápolókat! Köszönet érte! – fejezte be a polgármester.

A Fővárosi Nagycirkusz előadását, mint mindig Maka Gyula konferálta. A műsorban felléptek:

–     A Duo Váradi (Diana Boiachin és Váradi-Petruska Nándor) két szeren, lengőrúdon és zsonglőrszámmal mutatkoztak be – a zsonglőr produkció végén tüzes buzogányok dobálásával hökkentette meg és hódította meg a nézőket Váradi-Petruska Nándor.

–     Kodek Anna kaucsuk hajlékonyságával kápráztatta el a nézőket. A pici lány hat hatalmas karikát könnyedén pörgetett.

–     A Duo Dittmár (Németh Ágnes és Dittmár Roland) komikus jelenettel nevettetett, ahol a hölgy nagyon magas, az úr hozzá képest nagyon kicsi.

–     Csermely Kingától tissue-n gyönyörű produkciót láttunk. Kinga Szarvason debütált a FNC „színeiben”.

–     A Duo Togni (Antal Loretta és Daniel Togni) duett gurtnin varázsolták el a nézőket, amelyben az összhangot, a bizalmat, a felelősségvállalást bizonyították két artista között, a szám a leglélegzetelállítóbb volt az este folyamán.

–     Az A and O productiontól (Kodek Anna és Zsilák Olivér) kézegyensúlyozást láttunk, nem asztalon, hanem a kettőjük karjának erejével. Fantasztikus látni a karok izmainak mozgását gyakorlat közben, és micsoda felelősség!

–     Végül, de nem utolsó sorban a felhőtlen jókedvről Tommy Bohóc (Faierverger Tamás) gondoskodott.

–     Maka Gyula is tett azért, hogy meghódítsa a közönséget, mert a Monte Cristo grófja című Szomor György musical Róma című dalát énekelte el a szarvasi közönségnek (ráadásul a szarvasos verzióval).

Minden szám nagy, elismerő tapsot kapott a közönségtől.

A lengőszámok – lengőrúd, tissue és a gurtni – ahol egy vagy két artista van a színpadon, de a rudat, a szalagot, a gurtnit mozgatni a háttérben segítő felelőssége, ami nagyon fontos és felelősségteljes feladat. Szarvason volt, a cirkuszművészet egyik „atyja”, Graeser József FNC cirkuszszakmai vezetője, akinek a kisujjában van a cirkuszművészet, aki mindig itt van, ha a Fővárosi Nagycirkusz előadásai mennek a Vízi Színház színpadán.

Maka Gyula az este végén elmondta, jönnek még a nyáron három este a Szarvasi Vízi Színház színpadára, július 4-én Cirkuszvarázs, augusztus 3-án és 4-én Tündértánc – Nővarázs című előadásaikkal. Szeretettel várják a közönséget!

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Népszerű

Fotó: Kanti Dorottya Fotó: Kanti Dorottya

Vitamin-nap helyett családi szombat

Közösség

Mindenki szarvasi a képen: Kiri Bence (zöldben), Zahorecz Soma (partjelző), Bakró Géza és Szikora Milán (kékben) (Fotó: Babák Zoltán) Mindenki szarvasi a képen: Kiri Bence (zöldben), Zahorecz Soma (partjelző), Bakró Géza és Szikora Milán (kékben) (Fotó: Babák Zoltán)

Nagy érdeklődés kísérte a szomszédvári találkozót

Sport

A Gál Ferenc Egyetem udvara, mögötte a (jelenleg) Szent István Egyetem régi épülete (Fotó: Babák Zoltán) A Gál Ferenc Egyetem udvara, mögötte a (jelenleg) Szent István Egyetem régi épülete (Fotó: Babák Zoltán)

Az elmúlt hét napban történt

Gazdaság

Koltay Gergely és Koltay Gábor 2020. július 23-án a Kormorán koncertje előtt a Szarvasi Vízi Színházban (Fotó: Babák Zoltán) Koltay Gergely és Koltay Gábor 2020. július 23-án a Kormorán koncertje előtt a Szarvasi Vízi Színházban (Fotó: Babák Zoltán)

Nálunk lesz látható először a Jókai Megfeszített című rockoperája

Színház

A rovatot támogatja:

Archívum

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect