Menu
in ,

Tizennyolcan a Hunyadi első edzésén

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

Ahhoz képest, hogy pár hete még arról szóltak a hírek, hogy csak hét biztos játékos maradt a Hunyadiban, csütörtökön tizennyolcan érkeztek meg az átmozgató, ismerkedő edzésre.

A munka a jövő héttől heti két edzéssel kezdődik, aztán minden hétvégén edzőmérkőzések lesznek. A pletykák szerint augusztus 22-én kezdődik csak a bajnokság, amire egy hathetes felkészülés elegendő, mondta Boér Zsolt tegnap, amikor a Hunyadi első edzése előtt kérdeztük terveiről.

– A mai csak egy átmozgatás lesz. Egyelőre még tapogatózunk, hogy ne úgy menjünk neki a szombati emléktornának, hogy nem is találkoztunk. Akkor is a játéké és az ismerkedésé lesz a főszerep. A játékosok felét csak névről, esetleg arcról ismerem, de a másik fele teljesen ismeretlen számomra – mondta, ahogy azt a játékosértekezleten is említette, más osztályban játszottak.

Különösebb elvárást nem fogalmazott meg az elnökség feléje, de ő azt szeretné, hogy összeszedettebb legyen a társaság, illetve a tavalyi év helyezéséhez előrelépést vár.

Lesznek sötét lovak a szezonban, mondta, mert a bajnokság többi szereplője beigazolgatott, de szeretné, ha az egyik meglepetése a Hunyadi lenne. Ő egyelőre a saját anyagból összeállított csapatban gondolkodik. Bár a szezonkezdetig lesz öt edzőmérkőzés, lehet, hogy az egész ősz rá fog menni arra, hogy mindenkinek megtalálja a megfelelő posztot, peognosztizálta a szentandrásiak új trénere.

Holnap, szombaton reggel, a Cziglédszky Sámuel Emléktornán mutatkozik be Boér Zsolt a Hunyadi kispadján. 10 órától a Szarvasi FC 1905 gárdájával játszanak.

Exit mobile version