Menu
in ,

Gurmai Zita: Lánchíd-csata megnyerve, indul a Balaton-csata

Králikné Molnár Anna, Gurmai Zita és Czesznak János (Fotó: Babák Zoltán)

Králikné Molnár Anna, Gurmai Zita és Czesznak János (Fotó: Babák Zoltán)

Králikné Molnár Anna, a szarvasi szocialisták elnöke hívta sajtótájékoztatóra a helyi sajtó képviselőit, amire Gurmai Zita, az MSZP országos elnökségének tagja, az európai szocialisták nőtagozatának az elnöke érkezett vendégként. Az asztalnál ült még Czesznak János választókerületi elnök is.

Elsőként a legújabb nemzeti konzultációra tért ki, amit az ellenzéki politikusok egyfajta népszavazásba igyekeznek fordítani azzal, hogy többet szeretnének gyűjteni, mint amennyi visszamegy a kormánynak.

– El a kezekkel a Balatontól! A Balaton mindenkié. Az Orbán család és barátaik ki akarják sajátítani a Balatont, és ez egyáltalán nem túlzás. A Balaton körül 42 helyszínen 63 milliárd forintból építkeznek a fideszes haverok, vagyis a Balaton körül átlagosan minden ötödik kilométerkőnél találunk valami érdekeltséget Mészáros Lőrinctől, Tiborcz Istvántól, vagy éppen Garancsi Istvántól. Azt akarják, hogy a tó és környéke csak az ő játékszerük legyen és csak nekik termeljen. Jó példa erre Mészáros Lőrinc tihanyi strandja, ahol csak az árnyékért harmincezer forintot kell fizetnie egy négy-ötfős családnak – árulta el aláírásgyűjtésük célját.

Gurmai Zita Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke szinte napra pontosan egy éve a Somogy megyei újságban tett nyilatkozatát foglalta össze ekként: az alacsony keresetű turisták majd találnak maguknak olyan helyet, amit ki tudnak fizetni, Balaton ezen szakaszai pedig csak a luxusturistáknak lesznek fenntartva.

– A Fidesz azt akarja, hogy a Balaton csak az ő köreiké legyen, a Magyar Szocialista Párt pedig azt, hogy mindenkié, ez a magyar tenger.

Ennek reflektálva beadtak egy törvényjavaslatot, hogy azokon a helyeken, ahol a magyar emberek adójából támogatják a turisztikai fejlesztéseket, ott a következő 10-15 évben a vissza nem térítendő támogatás felének összegéig gyakorlatilag kötelezően magyar családok nyaralhassanak, méghozzá úgy, hogy a magyar családoknak csak 10 százalékát kelljen befizetni az összegnek.

– Tízből kilenc magyar embernek nincs megtakarítása. A Balaton sokaknak így is csak egy álom, hiszen az ottani árak már így is versenyeznek a nyugatiakkal. Tüzijáték ügyében sikerült megfutamítani a kormányt, itt az újabb csata a Balatonért – fogalmazott a szocialisták elnökségi tagja.

A kormány elfogadta a költségvetést, ami nagyon jól mutatja, hogy sportra továbbra is lesz pénz, Kósa Lajos kap egy motorpályát 65 milliárdért, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig 51 milliárdot fog kapni vadászati kiállításra, de pénz nem nagyon lesz az emberekre, a vállalkozások megsegítésére, sem pedig az önkormányzatokra, sőt, az utóbbiak kivéreztetésére játszik a kormány, így bünteti azokat a magyarokat, akik ellenzéki városvezetőket választottak. A Fidesz megpróbálja ellehetetleníteni az ellenzéket, a civil szervezeteket, a vallási felekezeteket, a tudományos életet, a bíróságokat és a privát szektort, különben miért félne egy jogállamisági vizsgálattól, tette fel a kérdést.

Az uniós források felhasználásánál nem elég csak a gazdaságra koncentrálni, nagyon fontos, hogy az esélyteremtésre, az egészségügyi ellátásra, mindenkinek elérhető tudásra és társadalmi mobilitásra is legyen lehetősége. A koronavírus alatt megpróbáltak a legjobb szakértőkkel konstruktív javaslatot összeállítani arról, hogyan lehet újraépíteni a gazdaságot. Ebben a rövidtávú radikális jövedelem és fogyasztáscsökkenés megállításáról, új munkahelyek teremtéséről, esélyteremtésről is szó van, de arról is, hogy azonnal meg kell kezdeni a szétszakadt szociális háló befoltozását. Három hónap munkanélküli segély helyett kilenc hónapot szeretnének, mert mint mondta, egy álláskeresőnek 12,5 hónap az átlag a sikeres álláskeresésre fordított időt tekintve.

Czesznak János választókerületi elnök a nemzeti konzultációt a következőképp véleményezte:

– Amikor arról volt szó, hogy határon túli szervezeteket támogatunk milliárdokkal, akkor nem kértünk konzultációt, amikor arról volt szó, hogy stadionokat építünk százmilliárdokért, akkor nem kértünk konzultációt, amikor arról volt szó, hogy katedrálist építünk Mexikóban, Szíriában, akkor nem kértünk konzultációt. Amikor arról volt szó, hogy támogatni fogunk sörgyárakat, akkor nem kértünk konzultációt. Valahol ez a konzultáció népbutításnak hat számomra. Aki ezzel nem ért egyet, vagy csak fékezni akarja a rablást, az jöjjön, és írja alá a Balaton megvédéséről szóló ívet, és hozza el a konzultációs ívét! Mi ezt gyűjtjük és be fogjuk bizonyítani a kormánynak, hogy nagy többségben hozzák az emberek. Amikor megmutatjuk, hogy mennyi gyűlt össze, akkor kicsikét gondolkozzanak el! Lehet, hogy Magyarország erősödik, de egy-két család erősödik, de nem az egész ország.

Králikné Molnár Anna zárszóként összegezte a járvány alatt tett intézkedéseiket, miszerint az MSZP országgyűlési képviselőiknek jóvoltából a választókerületben tíz családnak tudtak adni tartós élelmiszert és tisztasági csomagot, illetve szájmaszkokat, valamint egy helyi tagnak köszönhetően több tíz darab maszkot.

Exit mobile version