Menu
in , ,

A Körösvölgyi Állatpark a Kajla 20 túraútvonala között

“Országszerte húsz kirándulási útvonalat ajánl a kisiskolások és családjaik figyelmébe Kajla-körök néven szerdától a Kajla-program – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a témában tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón”.

Így kezdődik az az MTI-hír, amiben a kormányszóvivő által említett húsz túraútvonal közül nevesített háromban ott van a Körösvölgyi Állatpark is.

Körömi Krisztina, a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a Kajla programban a családokat ösztönzik arra, hogy kirándulást tegyenek Magyarország nevezetes helyszíneire, így a szarvasi állatparkba is. A gyerekek útlevéllel érkeznek, amit náluk lepecsételnek. ezzel is ösztönzik őket arra, hogy minél több helyszínre látogassanak el.

A kajla.hu szerint túraútvonal Szarvason csak a Körösvölgyi Állatparkban van, de ezen kívül három további pecsételőponton lehet gyűjteni a bélyegzőlenyomatokat az útlevélbe, a Szarvasi Arborétumban, a Sárarany Szalmaportán és a Tourinform Irodában.

A Körösvölgyi Állatparkról itt nézegethet képeket.

Az MTI-hír így szól:

Tematikus tanösvényekkel bővült a Kajla-program

Budapest, 2020. július 23., csütörtök (MTI) – Országszerte húsz kirándulási útvonalat ajánl a kisiskolások és családjaik figyelmébe Kajla-körök néven szerdától a Kajla-program – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a témában tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

A Kajla-körök a hasonló nevű program részei, amelynek fő célja, hogy az alsó tagozatosok és családjaik közül minél többen utazzák be az országot és megismerjék annak természeti, történelmi kincseit. A Magyar Turisztikai Ügynökség 2019 nyarán indította el a Kajla-programot. A kezdeményezés számos utazási és más kedvezményt kínál.

Szentkirályi Alexandra emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány Magyarországon is kihívás elé állította a turisztikai szektort, amely tavaly még a GDP 13 százalékát adta, 400 ezer család, több tízezer magyar kis- és középvállalkozás megélhetéséhez járult hozzá.

Az ágazat 2016 óta rendre a GDP bővülését meghaladóan tudott növekedni, és 2020-ra újabb rekordszámokkal vártak – jegyezte meg.

A járvány kitörése után a kormány rendkívül gyorsan nyújtott mentőövet a turisztikai ágazatnak például adócsökkentés és -elengedés, járulékcsökkentés, kedvezményes hitelprogram, hitelmoratórium, munkahelymegtartó és -teremtő támogatások formájában – idézte fel az intézkedéseket a kormányszóvivő, kiemelve a szektorban állami támogatással zajló fejlesztéseket, beruházásokat is.

Szentkirályi Alexandra elmondása szerint a belföldi turizmus májusban újraindult: májusban 500 ezer fő 1,5 millió vendégéjszakát töltött magyarországi szálláshelyeken, ami az április adat ötszöröse.

Kiemelte, hogy a magyarországi idegenforgalom újjáéledéséhez a Kajla-program is hozzájárulhat a kisiskolásokat és családjaikat megszólítva.

A kampány a Kajla-útlevélre épül, amellyel a gyerekek július 1. és augusztus 31. között ingyen utazhatnak a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV belföldi járatain, valamint a BAHART és a MAHART egyes hajójáratain. A kisiskolások országszerte 262 ponton gyűjthetnek pecséteket Kajla-útlevelükbe és 150 helyen kaphatnak kedvezményeket, a nyár végéig ingyenesen küldhetnek belföldre Kajla-képeslapot, valamint maketteket is igényelhetnek, amelyekből Magyarország nevezetességeit építhetik fel.

A kormányszóvivő kiemelte a Kajla-program új elemei közül a Kajla-körök bevezetését. A kampány húsz Kajla-körrel indul: ezek a kisgyerekkel is bejárható kirándulóhelyek – például a szarvasi Körösvölgyi Állatpark, a lillafüredi Pisztráng tanösvény, a kecskeméti arborétum, a Szalajka-völgyi természetvédelmi bemutatóösvény vagy a székesfehérvári Sóstói tanösvény – egy-két órás, családbarát túrákat kínálnak.

A Kajla köröket a kajla.hu honlapon, okostelefonos alkalmazásban és nyomtatott katalógusokban is népszerűsítik a Kajla-útlevelek mintegy félmillió birtokosa és családjaik körében – közölte Szentkirályi Alexandra.

bkö \ brr \ bpt – MTI 2020. július 23., csütörtök 11:39 – Színes-család-turizmus

Exit mobile version