Menu
in , ,

Új köztéri szobrot adományoztak Szarvasnak

Honalapító Árpád fejedelem szobra Túri-Török Miklós alkotása (Fotó: Babák Zoltán)

Honalapító Árpád fejedelem szobra Túri-Török Miklós alkotása (Fotó: Babák Zoltán)

Új köztéri szobra van Szarvasnak. Honalapító Árpád vezér szobra a Szarvasi Gazdák ajándéka, áll a szobor talapzatán. Állítását támogatta a Szarvasi INTEGRÁL Építő Zrt., Szarvas Város Barátainak Köre és Szarvas Város Önkormányzata.

A szobor Túri-Török Tibor alkotása. Aki nem ismerné a művészt, onnan mindenképp emlékeznie kell rá, hogy idén július 23-án, Szarvas város napján Szarvas Városért kitüntetést kapott településünknek adományozott köztéri műalkotásaiért.

Az alkotás báró Harruckern János György szobra közelébe került. A honalapító a város újraalapítójának közelébe.

A tegnap i ünnepélyes átadón Jakab István, az országgyűlés elnöke, a Magyar Gazdakörök elnöke és Babák Mihály is köszöntötte a megjelenteket.

A szoborról annyit érdemes tudni, hogy három éve a Polgármesteri Hivatal díszes közlekedőjében pihent, azóta keresték méltó helyét. Korábban az Árpád Szálló homlokzata is szóba jött, de most megtalálták annak sarkán, a 44-es út gyalogos átkelője mellett. A szobor tér felé, Kossuth Lajosra tekint.

Avatóbeszédet mondott Bődi János, aki a három támogatóból kettőt is képviselt, az INTEGRÁL-t, illetve a baráti kört (de erről majd holnapi vezető cikkünkben).

Tősgyökeres, lokálpatrióta szarvasiként öt okot sorolt Árpádhoz való kötődésére, kezdve a szobortól néhány méterre áll szállodától, amin ifjúkorában kedves szórakozóhelye volt, aminek tulajdonosa a felesége által képviselt Szarvas és Vidéke ÁFÉSZ. Az AGROBERNÉL javaslatára az “Árpád fejedelem” szocialista brigád nevet vették fel a tervezőirodában dolgozók. Az Árpád utcában lakik 47 éve, 38 éves cégének a székhelye is oda van bejegyezve a kezdetektől.

– Múltunk emlékezete nélkül jövőnk sem lehet. Eleink tisztelete útmutatás nemzedékeknek. Árpád vezér, nagyfejedelem előtti tiszteletünk jeleként, lokálpatrióta szarvasiként mellszobrot állítottunk neki. Egy szobor állítása a múltra való emlékezés a jelenben, de egy fohász a jövő felé is. S legyen bármilyen a múlt, a jelen csak akkor lehet élő valóság, ha van hitünk a jövőben – mondta.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében kijelentette, hogy a történelmi Magyarország közepén a honalapítónak szobrot állítani egy csodálatos dolog.

Túri-Török Tibor a szobor alkotásáról elmondta, hogy az Árpádokra jellemző volt a kampós orr, illetve a hátukon patkóalakban elhelyezkedő anyajegy. Ezek mellett a Kárpát-hazai jelképeket igyekezett hangsúlyozni.

A látszat ellenére nem bronzból van, hanem egy spanyol művészkerámiából, ami a kiégetés során nagy keménységet ér el.

Exit mobile version