Connect with us

Színház

Elmaradt Tündértánc

A fotót a Fővárosi Nagycirkusz bocsátotta rendelkezésünkre
A fotót a Fővárosi Nagycirkusz bocsátotta rendelkezésünkre

Hétfőn este a Fővárosi Nagycirkusz Tündértánc – nővarázs címmel tartott próbát a kedd esti előadáshoz, Fekete Péter – az előadás rendezője – irányításával. Bepillanthattunk egy kicsit a kulisszák mögé, amikor a rendező szeretettel, hol angol, hol magyar nyelven irányította a szereplőket, a zenekart, a hanggal, fénnyel és a háttérben dolgozókat. Mert a cirkuszban, ahogyan a színházban is a háttérben dolgozók nagyon fontos szerepet töltenek be, hiszen sok esetben a fellépők számára a háttér biztosítása nagyon fontos. Például a cirkuszművészet egyik mestere, Graeser József FNC szakmai igazgatója, akinek a kisujjában van a cirkuszművészet, és mindig Szarvason van, ha a Fővárosi Nagycirkusz előadásai láthatóak a Vízi Színház színpadán. De itt volt Varga László műszaki igazgató is. A zenekart Szakál László vezette, mert élőzenekar hallható a FNC előadásaiban. Fekete Péter pedig szeretettel, tisztelettel állította be a művészeket, a háttereseket, hogy kedden este egy lenyűgöző, varázslatos estének lehessenek tanúi, akik kilátogatnak a Vízi Színházba. Kedden este leszakadt az ég Szarvas felett, ezért az előadás elmaradt. (Sajnos nem volt esőnap.) Így, a hétfőn látottak maradnak meg emléknek.

És, hogy miből maradtunk ki kedden este? Csak bepillantást kaphattunk hétfőn az előadás grandiózus megoldásaiból. Fekete Péter eddig is ötvözte a cirkusz és színház művészetét. Ebben az előadásban bekapcsolta a képzőművészetet is, hiszen a színpadon kilenc hatalmas festmény, zömmel ismert képek, Jan Vermeer Lány gyöngy fülbevalóval a középpontban fent, lent jobboldalon klasszikus képek, a Mona Lisa, Leonardo da Vincitől és egy másik kép a mestertől a Hölgy hermelinnel, Szinyei Merse Pál Lila ruhás nő és Gustáv Klimt A csók című képei. A baloldalon a közelmúlt alkotásai. Picasso egyik képe, Frida Kahlo Önarckép, Charles Demuth Két akrobata és Edvard Munch A sikoly című festménye. A nyitó jelenetben szobrok is megelevenedtek az öt fős Pantomim csoport által, akik a pantomim művészetét mesterfokra emelték. A látvány, bár nem volt teljes hétfőn, hiszen az artista művészei nem csillogó ruhákban voltak, a próbán, de a Fekete Péter megálmodta látvány így is sejtette, mi várható kedden este.

A cirkuszművészet fiatal artistái a Duo Fossett, John Laci Fossett és Krich Noémi lélegzetelállító gyakorlata a levegőben összeszokott páros, hiszen a levegőben és az életben is egy párt alkotnak, így Gustáv Klimt A csók című képe hozzájuk kötődött az esti előadásban.

Vagyis minden kép kapcsolódott egy-egy artista produkcióhoz. Nyilván a próbán nem mindent láthattunk.

További produkciók: Kolev Sisters Duó emelőszám két olasz, bulgár lány előadásában. Három olasz lány a Rocksisters illúzió számmal varázsolta el a nézőket, igazi élmény volt. A Troupe Skokov Hintaszáma, amely az orosz csoport tűpontos szaltókkal teletűzdelt produkciója. Újabb olasz csoport trapézon ügyességüket, bizalmukat egymás iránt ők a The Flying Wulber csapata. Zola Troupe művészei deszkaszáma a mongol artistaművészek lélegzetelállító produkciója. A Odyss Contortion Knight Blade című száma a szintén mongol – ezúttal lányok kaucsuk számmal készültek. De láttunk számot cicákkal is Svetlana Krachinova produkciójában. Végül, akik többször színpadra léptek a Planshet Theatre pantomimművészei öt ukrán lány vidám jelenetekkel szórakoztatták a nézőket.

Nagyon készültek az artisták, a zenekar, a háttér és a rendező Fekete Péter. Nagyon sajnálom, hogy elmosta az eső az előadást. Szerintem igazi varázslatban lett volna részünk, amely szívet, lelket melengetett volna. Az idő nem volt kegyes, de a szabadtéri színház ki van téve az időjárásnak. Jó lett volna, ha van esőnapja az előadásnak.

Aki megvásárolta a jegyét, az a Fővárosi Nagycirkuszban érvényesítheti, beválthatja egy előadásra. Érdemes megnézni!

De a megvásárolt jegyek beválthatók további előadásokra a Vízi Színházban, valamint visszaválthatók a vásárlás helyszínén.

Galambos Edit

A fotókat a Fővárosi Nagycirkusz bocsátotta rendelkezésünkre.

Népszerű

Bátor György, Doxy és tanítványa, Keller Gergyő Bátor György, Doxy és tanítványa, Keller Gergyő

Keller Gergő bronzot szerzett az Olimpiai Reménységek Versenyén

Sport

Fotó: Gallicoop Instagram Fotó: Gallicoop Instagram

Tortilla könnyedén pulykából

Ajánlatunk hétvégére

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Csak nyertesek voltak a Körös-körül

Sport

Fotó: Kepenyes Balázs Fotó: Kepenyes Balázs

Csak szépíteni tudott a Hunyadi

Sport

A rovatot támogatja:

Archívum

2020. augusztus
h k s c p s v
« Júl   Sze »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect