in , ,

A Mini Magyaroszág 4 százalékról kapaszkodik vissza

A Mini Magyarország Makettpark május 9-én (Fotó: Babák Zoltán)0
A Mini Magyarország Makettpark május 9-én (Fotó: Babák Zoltán)

Hónapokkal korábban elkezdtük körbe járni mi változott, hogy alakult át a turizmus térségünkben. Három olyan turisztikai szakembert, Mihály Mariannt (Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület (TDM) titkára), Bukovinszky Bélát (Mini Magyarország Makettpark, Szent András Sörfőzde, TDM elnökségi tag) , illetve Bogdán Tamást (Liget Wellness és Konferencia Hotel**** igazgatója) kérdeztünk meg az elmúlt időszakban, akik turisztikában betöltött tevékenységük okán széles körű rálátással bírnak a gazdaság ezen szegmensére, akik egészen meglepő, talán többünk által is érzékelt, így talán nem is annyira meglepő információkat, tapasztalatokat osztottak meg velünk.

Bukovinszky Béla a szarvasi-békésszentandrási idegenforgalom egyik meghatározó alakja. Egyrészt vállalkozásai – Mini Magyarország Makettpark, Szent András Sörfőzde –, másrészt a Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület elnökségében annak alapítása óta betöltött szerepéből adódóan első kézből van rálátása a turizmus teljes vertikumára.

Vele még közvetlenül a szigorítások feloldása után beszéltünk először. Akkor elmondta, hogy korlátozások alatt 4 százalék alá esett a makettpark látogatottsága. A Mini Magyarország áprilisban 4-500 látogatót fogadott, míg tavaly tízezer körül. Május óta már valamivel jobbak a számok, mondta. A pünkösd előtti hétvégétől javult a látogatottság azzal a különbséggel, hogy a csoportos turizmus, osztálykirándulások, nyugdíjas egyesületek szinte teljesen elmaradtak, viszont a családdal érkező vendégek kis mértékben meghaladják a tavalyit. Korábban a nyárra inkább a családos turisták, míg a tavasszal és ősszel a csoportok voltak jellemzőek. Nem ez lesz a legerősebb éve a parknak, de sokkal jobb, mint amire számítottak.

– Az M44 megnyitása óta -az átmenő forgalomban is érdekelt- vendéglők forgalma COVID nélkül is 30 százalékkal esett vissza, de itt is – mutatott körbe beszélgetésünk közben a Rózsa Sörkertben. Sörözőjükkel és mintaboltjukkal áprilisban szinte csak az elvitellel tudtak túlélni. Sörfőzdésként úgy látja, hogy a budapesti belváros, vagy Buda nagyon gyengén muzsikál, ott felére harmadára esett vissza a vendéglátóhelyek forgalma. A fogyasztás áttevődik az elviteli piacra, tehát a bolti értékesítésre. A külföldiekre specializálódott helyek többsége ki sem nyitott a korlátozások feloldását követően. Azóta persze ez valamelyest változott. A turisták részben megjelentek a belvárosokban is, az óvatosság alább hagyott. A jelenlegi helyzet inkább kedvez a belföldi, és főként a vidéki turizmusnak, állapította meg.

A szigorítások bevezetésekor legtöbben arra számítottak, hogy a nyár vége előtt nem várható enyhítés. Ehhez képest ezek hamarabb köszöntöttek be, a turizmus pedig – az angolos időjárás ellenére is – olyan lendületet vett, hogy éves szinten egy hosszú ősszel akár a lemaradást is jórészt behozhatja. A „kiszabadultunk” érzés olyan helyekre viszi elsősorban az embereket, ahol a turizmusnak van tere, ahogy nálunk a holtág, az Arborétum, vagy a Mini Magyarország, ahol a távolságtartás szabályait be lehet tartani, nem pedig a zsúfolt belvárosokban, ahol erre nincs lehetőség.

Kalapot cserélve a TDM elnökségének tagjaként a helyi turizmusról így fogalmazott:

– Szarvas és Békésszentandrás immár felkerült a hazai turisztikai térképre, igaz, a vendégéjszakaszám sosem lesz Gyulával mérhető – mondja, majd magyarázatként hozzáfűzi, míg Gyulának nagyságrendileg 600 ezer, addig nekünk olyan 140-180 ezer körüli vendégéjszakánk van. A nagy szórás oka, hogy míg a hoteleknél szinte száz százalékban bevallásra kerülnek ezek az adatok, addig a magánszálláshelyeknél a szállásadásnak még mindig 30-50 százaléka feketén történik a Turisztikai Ügynökség becslése szerint. Többek közt ennek kifehérítésére is hozta létre a kormány az NTAK rendszert.

– Ami negatívum az itteni történetben, hogy a két önkormányzat láthatóan eltérően gondolkodik a turizmus szerepéről. Hangzottak el -a kezdetekkor, 2012 körül- olyanok, hogy a TDM “néhány kocsmáros magánbiznisze”, de a szarvasi önkormányzat idővel helyesen belátta, hogy szükség van a TDM munkájára. A TDM ugyanis összefogja a turisztikai szereplőket (attrakciók, programok, rendezvények, szálláshelyek, vendéglátóegységek stb.). Egy turisztikai termékként népszerűsíti a térséget számos média csatornán keresztül, online és offline platformon. COVID ide, COVID oda, Szarvas  idén visszaforgatta a szerződésben vállalt és  a tavaly már egyébként is  befolyt idegenforgalmi adó egy részét a településmarketing, vagyis a TDM működésébe. Békésszentandráson más a helyzet, ott a turizmusra olyan, kívülről nézve politikainak és egyben személyesnek tűnő árnyék vetül, aminek szélsőséges esetben az az áldozatává válhat. E mellé még jön néhány olyan, a turistákkal ellenséges hangulatot szító hang, ami ezelőtt példa nélküli volt, így a település turizmus párti és turizmus ellenes táborra szakadt. Ezt jól láthatjuk a közösségi médiában megjelenő posztokból és kommentekből.

Következő alkalommal Bogdán Tamást, a Liget Wellness és Konferencia Hotel**** igazgatójával történt beszélgetésünket közöljük, majd a TDM titkárával, Mihály Mariannal zárjuk a sorozatot.

Képeink még május elején készültek, amikor annak ellenére, hogy az ilyen jellegű attrakciók látogatása engedélyezett volt, alig volt látogató a Mini Magyarország Makettparkban.

Dr. Polyák József Zsolt megyei rendőrfőkapitány és Zalai Mihály Békés Megyei Önkormányzat elnöke (Fotó: Zentai Péter)

Informatikai eszközöket kapott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a megyei önkormányzattól

Fotó: Babák Zoltán0

Monte Cristo grófja ismét haza érkezett