Menu
in , ,

10 év, 722 előadás, 434 ezer néző

Dr. Dósa Zsuzsa, Fekete Péter, Babák Mihály, dr. Szabó Károlyné és Seregi Zoltán (Fotó: Babák Zoltán)

Dr. Dósa Zsuzsa, Fekete Péter, Babák Mihály, dr. Szabó Károlyné és Seregi Zoltán (Fotó: Babák Zoltán)

722 előadás, 434 ezer néző – ez lenne a Szarvasi Vízi Színház első tíz évének a mérlege, ha kénytelenek lennénk két számra szorítkozni. Nem kell, mert tegnap Babák Mihály polgármester Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárral, Seregi Zoltánnal, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatójával, Csasztvan Andrással, a Cervinus Teátrum igazgatójával, dr. Dósa Zsuzsával, a Cervinus művészeti vezetőjével, valamint Szabó Károlynéval, a Magyar Teátrum ügyvezetőjével az oldalán sajtótájékoztatón foglalta össze az elmúlt tíz évet.

Csasztvan András vállalta a házigazda szerepét a Szeparéba szervezett eseményen. Bevezetőként elmondta, hogy nagyon sikeres és eredményes tíz évadon vannak túl. A 2020-as nyári évadban is talpon tudtak maradni nemcsak szakmai, hanem pénzügyi szempontból is, úgy, hogy jónéhány szabadtéri színház ki sem nyitotta a kapuit. Remélte, hogy sikerük minden összetevőjére kitérnek majd a sajtótájékoztató során.

Babák Mihály polgármester elmondta, a Szarvast megosztó kezdet után bebizonyosodott, hogy a Szarvasi Vízi Színháznak van létjogosultsága. Kialakult egy csapat a Békéscsabai Jókai Színház, a Teátrumi Társaság és a Cervinus Teátrum által, ami sikerre vitte, és ami ritkaságszámba megy az országban. Arra meg különösen büszke, jelentette ki, hogy nagyon sok fiatal színészt, fiatal tehetséget sikerült felkarolni, hang- és fénytechnikust sikerült kinevelni.

“Mindig újítunk, mindig változunk és változtatunk, mindig építkezünk. Ez sosincs befejezve” mondta Babák Mihály. Az országban tudnak rólunk, polgármesterek kérik tőle a receptet, tisztelettel néznek a Teátrumi Társaságra, a Békéscsabai Jókai Színházra, és a Cervinus Teátrumra, mert van mögötte teljesítmény, mégpedig úgy, hogy a közönség is elismeri.

2011 tavaszán még objektum volt, színház lett, köszönhető ez Fekete Péternek, aki akkor még a Jókai igazgatója volt, mondta Csasztvan András, mielőtt átadta a szót az ország kultúrfelelősének.

Kultúráért felelős államtitkárként nemcsak a város kulturális élet, hanem a város alakulását is követi, jelentette ki Fekete Péter. Államtitkári minőségében lehetősége van összevetni az ország többi kis- és középvárosait, és azt látja, hogy egyedül áll az a módszer, az a gondolkodásmód, amivel a város vezetése a kultúra iránt, a kultúra iránti elkötelezettségével elöl jár.

Zenepavilon, társulattal bíró nemzetiségi színháza van a városnak, egyedülállóak és példaértékűek, fogalmazott. Mikor a hasonló méretű városok tanácsért fordulnak a minisztériumhoz, hogy merre kellene elindulniuk, akkor ő büszkén és bátran mutat a történelmi Magyarország középpontjára, mert úgy érdemes csinálni, ahogy azt Szarvason csinálják.

Ilyenkor sorra veszi azokat az előzményeket, amikben egy ilyen színházhoz és annak tartalommal való megtöltéséhez Szarvason milyen előzményei voltak: alulról jövő kezdeményezésként szarvasiak létrehoztak egy uszályon egy vízi színpadot, aztán nagyot mertek álmodni: belevágtak a színház építésébe. Kellett az, hogy a forrásokat a leghatékonyabban tudják kihasználni, hogy helyi vállalkozókat tudjanak bevonni, aki szívügyének tekintette a színházat, aztán az üzemeltetésénél kellett a bátorság, hogy segítséget kérjenek a százéves múltra visszatekintő Jókaitól.

“Ami itt van, az egy csoda”, fogalmazott dr. Szabó Károlyné. Példának hozta fel, hogy a Magyar Teátrumi Társaság hetven feletti tagszínháza közül több mint a fele járt már Szarvason, és imádnak ide visszajárni.

Seregi Zoltán, kifejezte, hogy nagyon nagy megtiszteltetés az, hogy Magyar Teátrumi Társaság és a Cervinus Teátrum mellett a Jókai az egyik lába lehet ennek az együttműködésnek. A negyediknek a szarvasi közönséget nevezte, akik várják az előadásokat.

Szenes János visszaemlékezett a kezdeti időkre.

Dósa Zsuzsa a szlovák nemzetiségi színház kezdeteitől itt van, nemzetiségi színház szarvasi létéről, jelenéről és a Cervinus Művészeti Fesztiválról szólt.

Földesi Zoltán parlamenti képviselőként, helyi bizottsági elnökként Babák Mihállyal kart karba öltve az elejétől kezdve segítette a színház létrejöttét. Már a közélettől visszavonult szarvasiként örömét fejezte ki, hogy részese lehetett annak, ahogy egy kisváros új arculatot kapott, ahol a kultúra húzóágazat lett.

Baginé Tóth Erika jó hírrel érkezett Békéscsabáról. A Szarvasi Települési Értéktár Bizottság elnökeként örömmel adott tájékoztatást arról, hogy a Szarvasi Vízi Színház 2020 augusztusában bekerült a Békés Megyei Értéktárba.

A sajtótájékoztató a Cervinus Teátrum saját sütijével, a Cervinus-szelettel zárult, amivel egyben Babák Mihályt is köszöntötték névnapja alkalmából.

Exit mobile version