in ,

A szarvasi karatésok segítségével készülnek a Szarvasi FC 1905 labdarúgói

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Meglehetősen szokatlan tréningre került sor tegnap a Fő téri Általános Iskola tornatermében, amikor a Szarvasi FC 1905 kerettagjai elé nem edzőjük, ifj. Somogyi János állt, hanem Ruzsinszki György 4. danos karatemester.

– A kvalifikációs bajnokságban gyengébb ellenfelek ellen játszunk, és jó néhány játékoson azt látom, hogy próbálja minél egyszerűbben megoldani a feladatot. Felvettek egy olyan kényelmi zónát, amibe nem férnek bele az ütközések, szeretnék kisujjból megoldani az egészet. Galó Tomin keresztül jött az ötlet, aki már fél éve segít a csapatnak a mentális felkészülésben, ugyanakkor Gyurival is együtt dolgozik, hogy vegyük fel vele a kapcsolatot, kérjük a segítségét. Róla tudjuk, hogy karateedző, az országban az egyik legnevesebb szakember, amit csinál, abban az egyik legjobb, ráadásul imádja a focit. Megkerestük. Először nem tudta, hogy tudja ezt a kettőt összegyúrni, de pár nap gondolkodási idő után azt mondta, hogy szerinte tud segíteni – árulta el Soma az előzményeit annak, hogy mit keres a Szarvasi FC 1905 felnőttcsapata U19-esekkel kibővített kerete egy karateedzésen.

A gyakorlati foglalkozás előtt bemutatta Ruzsinszki Györgyöt játékosainak, akik mint mondta, megígérték, hogy katonás fegyelemmel fogják végrehajtani az instrukciókat.

Szemben a két edzővel a Szarvasi FC 1905 szerelésében, katonás pihenjállásban huszonegy játékos állt valóban katonás fegyelemmel, ami a későbbiekben sem változott. A labdarúgók figyelemmel követték a 4. danos mester utasításait, majd gyakorlatban is igyekeztek követni azt.

Ruzsinszki György elmondta, hogy ha nem is tud ott lenni minden mérkőzésen, figyelemmel kíséri a csapatot. Ott volt az MTK stadionjában is az amatőr kupadöntőn. Azt látja, hogy jó irányba halad a munka, az edzőjük is nyitott az új dolgokra.

Bevezetőként elmondta, hogy olyan feladatokat talált ki számukra, ami a testkontaktusokat, az ütközéseket, az odalépésekben egy kis önbizalmat ad majd.

Arra a kérdésre, hogy ki szeret esni, egy valaki válaszolt igennel. Már pedig az esés a labdarúgás velejárója, és ha már esni kell, akkor az ember tanulja meg, hogy kell, hogy egy kicsit nagyobb önbizalommal álljon bele egy test test elleni küzdelembe, mondta a karatés szakember.

Példaként hozta fel a kosaras legenda Michael Jordan esetét, aki belátta, bármilyen jól is játszik, nem tud mit kezdeni a leütközésekkel. Ezért egy szezont arra szánt, hogy ezek felvállalásához fizikailag, mentálisan és technikailag is felhozza magát. A többit tudjuk. Sikerült neki.

Ő is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Galó Tamás coach mindkét csapattal foglalkozik, és az ő közvetítésével született a kapcsolat a labdarúgóknál felmerülő probléma megoldására.

– Az ilyen helyzetek felvállalásához elengedhetetlen az, hogy az ember tudja azt, hogy milyen az, amikor ütközik, ne legyen számára váratlan, hanem természetes legyen. Ehhez kell természetesen egy megfelelő fizikum is, hogy az ütközést elbírja. Érdemes elgondolkodni azon, hogy ezzel az oldalával is külön foglalkozzanak. Ahogy Ronaldo kinéz, reklámok szempontjából sem utolsó, de ahhoz elengedhetetlen, hogy úgy merjen odalépni, ahhoz az is kell, hogy ilyen fizikummal rendelkezzen.

A bevezető után átmozgatással kezdődött a gyakorlati foglalkozás, majd esések, gurulások, ütközések, test-test elleni küzdelem, valamint a lábakasztásból történő esések gyakorlásával.

– A cél, hogy ezeket a helyzeteket megismerjék, a túlzott óvatosság helyett megtanulják helyesen, természetességgel kezelni, ezáltal magabiztosan fel merjék vállalni a testileg erősebb, nagyobb, keményebb ellenfelekkel szembeni párharcokat is – jelentette ki Ruzsinszki György, majd hozzátette: – A test az test minden sportban, így hasonló helyzetek alakulhatnak ki. Az ütközés, a buktatás, az esés ugyanazokon az elveken működik. Nálunk ezekre a helyzetekre tudatosan készülünk, ezekből szerezhetünk pontokat, gyakoroljuk edzésről edzésre, mindennapjaink része. A futball másról szól, a gyakorlatban mégis elkerülhetetlenek ezek a helyzetek, és mivel gólok, ezáltal a csapat sorsa is múlhat egy ilyen szituáción, így előre mutató edzői gondolkodásnak tartom, hogy ezekre felkészítjük a sportolókat.

A technikák bemutatásában a karatésok mesterének segítségére volt Frankó Daniel, Tálas Bendegúz, Nagy Máté, akik mind a magyar karate-válogatott kerettagjai. A kispadon ott ült
Füredi János pályaedző, és készenlétben Turcsányi Lajos gyúró is.

Hétvégén meg fogjuk látni, hogy mit sikerült elsajátítani szombatig, amikor a Szarvasi FC 1905 a Hunyadihoz látogat. Egy biztos, a szentandrási védelem nem arról híres, hogy idegenkedik a test test elleni küzdelemtől, így remek referenciamérkőzést láthatunk a két csapat között 15 órától.

Tetszett a cikkünk?

Fotó: Babák Zoltán0

Utolsó gondolataikkal emlékeztek az aradi tizenháromra

0

Okos tanteremmel erősít a GFE szarvasi campusa