in ,

Magyar bajnok lett Balázs Dominik és Kondacs Jázmin Bíborka táncospár

0

Szombaton és vasárnap rendezték a 2020-as Táncsport Magyar Bajnokságot Szombathelyen. A versenye részt vett Balázs Dominik és Kondacs Jázmin Bíborka, a Szilver Táncsport Egyesület szarvasi és szentandrási táncospárja, akik magyar bajnokként térhettek haza a tánc magyar fővárosából.

Dominik és Bíborka erre a versenyre készült már tavaly szeptember óta, ami márciusban lett volna eredetileg, csak a járványügyi intézkedések miatt elhalasztották. Így lehettek ezzel mások is, mert végül nagyon sok nevezés érkezett az év legrangosabb megmérettetésére.

Elmondható, ide csak a legeredményesebb párok neveznek, hiszen a döntőbe már tényleg csak az ország legjobbjai jutnak be, közöttük dől el a verseny. Korosztályukban standard táncokból tíz páros nevezett.

Bíborka és Dominik jó eséllyel indultak az első helyért. Megfelelő óvintézkedések mellett rengeteget készültek a karantén ideje alatt is, de egyetlen edzést sem hagytak ki. Ők tíztáncosok, ami azt jelenti hogy mind standard táncokból mind latin táncokból aktív versenyzők. Junior I-es korosztályban standard táncokból és tíztáncból is ranglista vezetők voltak, az idén Junior II -es korosztályban standard táncokból ranglista elsők.

Mikor a versenyen szerzett tapasztalatokról kérdeztük őket, elmondták, szinte minden verseny után ugyanazt a kérdést teszik fel maguknak: hogy lehet ez még sokkal jobban csinálni?

Bár korosztályuk hazai mezőnyében kimagaslóan jók ebben a táncnemben, nagyon nem dőlhetnek hátra, hiszen más párosok is sokat edzenek, különóráznak, hogy felvehessék velük a versenyt. Mindemellett már csak azért sem dőlhetnek hátra, miután elérték azt a régen megálmodott eredményt, hogy magyar bajnokok lettek, mert ezzel ők képviselhetik az országot a világbajnokságon, amelyet reményeik szerint megrendeznek.

Hegedűs Éva és Dióssy Klára (Fotó: S-L.I.)0

Élet a Ridikül mögött – és a Ridikülben

A Molnár Trió (Fotó: Babák Zoltán)0

Egy nehéz nap délutánja a Molnár Trióval