in ,

Újraindultak a kézilabdás bajnokságok

0

A tavaszi  járványhelyzetnek köszönhetően szinte minden korosztályban félbeszakadt a kézilabda bajnokság  és ez ugyanúgy vonatkozott  a Békés Megyei  I. osztályú találkozókra is, mint a felsőbb osztályú küzdelmekre.

A HC Szarvas együttese félidőnél az élen várta a folytatást és minden esélye megvolt a végső győzelemre, de az élet közbeszólt, és bajnokok, feljutók és kiesők nélkül zárultak a bajnokságok. Néhány hónap elteltével a helyzet annyiban változott, hogy szeptembertől újra elindultak a bajnokságok és többnyire zárt kapuk mögött, nézők nélkül, az egészségügyi ajánlások betartásával ismét elindult az élet a kézilabda sportágban is.

A HC Szarvas az elmúlt évekhez hasonlóan hat korosztályban nevezett és indított csapatokat, így a felnőtt megyei bajnokság mellett, a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás bajnokságaiban, mint  Országos Serdülő III.o ,  U14 Terület (Bács, Békés, Csongrád, Jász,Pest), Gyermekbajnoki  U13-U12-U11 korosztályokban  versenyezhetnek hétről hétre az egyesület sportolói.  Persze általában egy egyesület megítélését mindig a felnőtt csapat besorolásához szokás mérni, de ma már nem szabad elmenni  az utánpótlás csapatok eredményei mellett sem, mert bizony a hátországban az elmúlt időszakban igen szép eredmények születtek a különböző korosztályos versenyeken.

A jövő tehát biztató, remélhetőleg sikerül egyben tartani az utánpótlás kereteket, mert ez a jövő szempontjából nagyban befolyásolhatja a felnőtt csapat helyzetét és osztályba sorolását.

Visszatérve a felnőtt együtteshez nézzük milyen változások történtek az elmúlt időszakban.
A jó hír az elindulás mellett, hogy a csapat magját sikerült egyben tartani, így a Héjja Ádám, Kónya Balázs  és Nagy Erik által képviselt rutinhoz fiatal orosházi és szarvasi játékosok csatlakoznak és viszonylag fiatal életkorú, de annál sikeréhesebb gárda igyekszik minél eredményesen játszani és élvezni a sportág szépségeit.  Ezért a cél nem is lehet más, mint a bajnokság megnyerése.

Az első fordulóban Békéscsabára látogattak a HC Szarvas kézilabdázói, ahol igazi gólzáporos győzelem  született, az ellenfél  még szarvasinál is fiatalabb kerettel rendelkező DKSE  csapata ellen, akik új színfoltjai a bajnokságnak és kizárólag utánpótláskorú játékosokat szerepeltetnek, hiszen első számú csapatuk az NBII-ben vitézkedik.

Békéscsaba DKSE – HC Szarvas 31-51 (11-26)
Békéscsaba, zárt kapu. Vezette: Ivanics, Nagy. Büntetők: 4/4 ill. 6/5
Kiállítások: 4 perc ill. 2 perc

HC Szarvas: Sinka – Kónya 11, Szabó 4, Héjja 9, Nadicsán 10, Borbély 3, Nagy 5. Csere: Koncz (kapus)- Valencsik 4, Vaskor 5. Edző: Tusjak János
A Békéscsaba legjobb góllövői: Lukács B. 8, Gecse 8, Vidovenyecz 6.

A folytatásban viszont már komolyabb megmérettetés várt a szarvasiakra, hiszen hazai pályán a Kondorosi KK megyei csapatát fogadták.  Az tudni kell, hogy a szomszéd vár első számú csapata szintén az NBII-ben szerepel, de hagyományosan a korábbi évekhez a megyei bajnokságban is fellépnek játéklehetőséget adva hazai nevelésű játékosaiknak.  Egy Szarvas-Kondoros párbaj viszont mindig minden bajnokságban és korosztályban presztízsmérkőzésnek számít, most sem volt ez másképpen.

A félidő elején még a vendégek vezettek, aztán a játékrész derekához érve fokozatosan zárkózott fel a hazai csapat, a felpörgött védekezésből néhány gyors góllal a félidő végére már megnyugtató előnyt dolgoztak össze szarvasiak (15-10).

A második játékrész kezdetén felváltva estek gólok, így akülönbség nem változott (17-12, 19-14), a félidő felénél viszont néhány kimaradt hazai ziccert megbosszulta magát, amit könnyű indításokkal bűntettek a vendégek így hirtelen szorossá vált a mérkőzés (22-21). A felzárkózás viszont ismét felébresztette és koncentráltabbá tette a hazai csapatot és a folytatásban a zsinórban lőtt három-három gólt közé csak egy-egy válasz érkezett kondorosi oldalról, így el is dőlt a kistérségi rangadó (25-21, 28-22). A vége már magabiztos hazai sikert hozott (33-24, 35-27, 36-28).

HC Szarvas-Kondorosi KK 36-28 (15-10)
Szarvas, zárt kapu. Vezette: Csige, Körmendi. Büntetők: 5/3 ill. 1/1

HC Szarvas: Sinka – Kónya 8 (2), Pavuk 6 (1), Héjja 3, Nadicsán 5, Nagy 2, Nagy-Bobvos 2. Csere: Koncz (kapus), Szabó 8 (2), Erdős 1, Valencsik 1. Edző: Tusjak János

Kondorosi KK: Szebegyinszki – Istenes L. 7, Krajcsovicz 5 (1), Istenes I. 3, Veszkó  7, Hanyecz 3, Sztrehovszki 2. Csere: Kasnyik V. 1. Edző: Kasnyik Tamás

A következő fordulóban Gyulai SE vendégei lesznek a  szarvasiak , ahol a hírek szerint egy megerősített kerettel szemben kell megőrizniük jelenlegi listavezető pozíciójukat.

Az utánpótlás vonalon is jól kezdtek a szarvasi fiatalok

A felnőttekkel gyakorlatilag közösen dolgozó serdülők, az OSB nyitányán Kondoroson nyertek , majd Szarvason  győzték le a Szentesi  fiatalokat.  A sorozatot az elmúlt héten a Békéscsabai BDSK fiataljai törték meg, viszont a héten Túrkevén lehet javítani és megszilárdítani a jelenlegi dobogós helyet.

OSB csapat tagjai: Kepenyes Balázs, Koncz Boldizsár (kapusok) –  Vaskor Gergő, Valencsik Máté, Nagy-Bobvos Noel, Szeljak Bálint, Tóth Szabolcs, Slajchó Soma, Lénárt Zsombor, Gerhát Olivér, Benyó Martin  mezőnyjátékosok. Edző: Tusjak János

Az U14 és U13 keret szintén nagyszerű győzelmekkel nyitott, sajnos a mérkőzések közbeni sérülések és a járványhelyzet miatti idétlen egymást követő kiírásnak köszönhetően egy-egy mérkőzésbe belefáradt a társaság , de a bajnoki rendszerű U14-s pontvadászatban csak gólkülönbséggel szorul a második helyre a csapat, a legnagyobb rivális Tiszaföldvári VSE legyőzésével pedig lépéselőnybe került.

Az U14-13-s keret tagjai: Varga  Martin, Csomos Csaba Álmos (kapusok) – Cziglédszky Barnabás, Gyurcsik Ákos, Károlyi Zoltán,  Komár Gergő, Kugyela Kristóf, Oláh Áron,  Orovecz Tamás, Pintér Ádám,  Szín Balázs, Tusjak Marcell, Uhljar Attila és Ollé Bálint mezőnyjátékosok. Edző Tusjak János

A hétvégén az U12-s csapat is bemutatkozott, a szarvasi rendezésű fordulóban két szép győzelemmel kezdte a szezont. Az U11-csapatnak pedig a hétvégén kezdődik meg a megmérettetés. Ezeknél a korosztályoknál még nincs bajnoki rendszerű pontszámítás, itt az elsődleges a feladat a mérkőzés tapasztalat megszerzése

Az U12-11-s keret tagjai: Tóth Tamás, Gyurcsik Balázs, Ollé Bálint, Barna Csongor, Lászlófi János, Springel Máté, Hruska Attila, Hruska Botond, Bohák Ádám Levente, Zsadon  Patrik. Edzők: Sztankovits Lászlóné és Sinka Máté

Az egyesület továbbra várja az érdeklődő fiatalokat, az egyesület foglalkozásaihoz bátran lehet csatlakozni!

A jövőkép az egyesületnél tényleg bíztató, remélhetőleg a szezont sikerül mindenkinek befejezni.

(HC post)

0

Okos tanteremmel erősít a GFE szarvasi campusa

Hegedűs Éva és Dióssy Klára (Fotó: S-L.I.)0

Élet a Ridikül mögött – és a Ridikülben