Menu
in ,

Három sakkozó, három érem

Régen adhattunk hírt a szarvasi sakkozókról, mivel március óta szinte minden verseny elmaradt, ahogy – a gyerekek és edzőjük, Patkó Lajos, legnagyobb bánatára – a diákolimpiai országos döntői is.

Most nem csak kiírtak, de meg is tartottak egy versenyt Kalocsán, tájékoztatott Patkó Lajos a hétvége történéseiról.

“Ketten karantén miatt nem tudtak elmenni, volt akit féltettek – joggal –, és volt ahol a szülő nem ért rá. A végén három kislány vállalta a távoli versenyt. Legnagyobb örömömre mindhárman éremmel tértek haza. Itt elsőtől nyolcadikig mindenki együtt játszott, de külön díjazták őket. Az első korcsoportban (8 évesek) Csípai Dorka révén aranyérem lett, míg ugyanitt a harmadik helyet szerezte meg Kómár Luca. Ez volt élete első versenye. A második korcsportban nővére, Kómár Csenge lett az első, így a három kislány három érmet hozott. Remélem lesz még verseny, és a szarvasi résztvevők is többen lesznek, hasonló szép eredményekkel”, írta a sakkozók edzője a hétvégi eseményről.

Exit mobile version