Menu
in ,

Könnyed győzelem Okányban

Fotó: Legény Tamás

Fotó: Legény Tamás

A 11. fordulóval folytatódott a kvalifikációs alapszakasz, amely keretében Okányban léptünk pályára. Az utóbbi bajnoki meccsekkel ellentétben most talán a legerősebb tizenegyet küldhette pályára Somogyi mester, de ez mindenféleképpen indokolt is volt, mert az okányi csapatban több rutinos, jó képességű játékos kap lehetőséget hétről hétre.

24. perc: Simon ívelt előre, a lágyan hulló labdára Furár startolt rá, és Mezőt megelőzve három méterről a kapu bal oldalába lőtt. 0-1.

41.perc: Furár futott be egy labdát a jobb szélen, majd az alapvonalról középre gurított, ahol Bogár ügyetlenkedését Styecz használta ki, hét méterről a jobb alsó sarokba lőve. 0-2.

55. perc: Varga kapott nagyszerű labdát Bakrótól, majd középre passzolt, ahol az érkező Simon két méterről könnyedén a kapu közepébe helyezett. 0-3.

Az elmúlt három fordulóban olyan csapatokkal találkoztunk, amelyek nagy valószínűség szerint az alapszakaszt követően a második vonalban folytatják majd, most viszont egy olyan együttessel mérkőztünk, amely játékosállománya alapján joggal pályázhat az első osztályú tagságra, és még reális esélye van annak kiharcolására, ezáltal egy motivált ellenfélre számíthattunk. Mint általában, úgy most is hamar magunkhoz ragadtuk az irányítást, tetszetősen szőttük támadásainkat, és igyekeztünk lövésekkel befejezni azokat, voltak köztük góllal kecsegtető megmozdulások is, de csak a félidő közepén sikerült megszereznünk a vezetést. A találatunk nem változtatott a játék képén, a hazaiak továbbra sem tudták megbontani védelmünket, mi pedig változatlan mentalitással rohamoztuk Kurta kapuját, aminek még egy gól lett a jutalma a félidő végén. A kettő nullás eredményt veszélyes állásnak tartják a szakértők, de ebben az esetben ez a tézis nem fenyegetett bennünket, mert a második félidő elején lőtt gólunkkal háromra növeltük az előnyünket, és ez valójában eldöntötte a találkozót, még ha több mint fél óra hátra is volt a végső sípszóig. Lehetőségeink a továbbiakban is voltak, de a koncentráció már nem mindig volt meg ahhoz, hogy még nagyobb különbséggel győzzünk, a végjátékra pedig már talán mi is elfáradtunk, mert ilyen iramú találkozót nem mostanában játszottunk. Összességében egy magas színvonalú találkozón gyűjtöttük be a három bajnoki pontot, amelyen végig a mi akaratunk érvényesült, a mai napon nem volt gyenge pontunk, egységes csapatként nyertünk. A következő játéknapon a szintén az első osztályba vágyó, Gyomaendrőd csapatát látjuk vendégül.

Okány KSK – Szarvasi FC ‘1905’ 0-3 (0-2)
Okány, Községi Sporttelep – 130 néző. Játékvezető: Zahorán János (Belenka Zs., Juhász L.)

Okány: Kurta L. – Komlósi M. (Illés T.), Bende B. (Kincses R.), Bogár I., Vincze Z., Boros Á., Kopács Zs., Sztojka Á., Mező S., Mészáros M. (Márta P.), Sztojka Zs.
Vezetőedző: Démusz Zsolt

Szarvas: Kasik V. – Kiri M. (Törköly T.), Bány B., Szikora M., Deli L., Zima D., Furár R., Kriska N. (Bakró G.), Simon R. (Mojzsis M.), Varga I. (Klimaj Z.), Styecz M. (Borbély D.)

Vezetőedző: ifj. Somogyi János

Gólszerzők: Furár R. 24′, Styecz M. 41′, Simon R. 55′

Edzői nyilatkozatok:

Démusz Zsolt: – A mai mérkőzés miatt nem kell szégyenkeznünk.

ifj. Somogyi János: – Végig nagyszerűen játszottunk, csak a helyzetkihasználás miatt lehet egy kis hiányérzetünk.

A találkozó videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)
Fotók: Legény Tamás
Videó: Furár Adrienn

Exit mobile version