Menu
in ,

M44: Újabb szakasz átadása várható decemberben, díjmentesség marad

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

“2020-ban forgalomba helyezik az M44 Békéscsabáig elérő szakaszát. Ám mivel az autóút a Tiszakürtig már megépült folytatással együtt sem kapcsolódik közvetlenül a meglévő sztrádahálózathoz, használata egyelőre díjmentes lesz. Így egy ideig a Békés megyei matrica bevezetése is várat még magára”, áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium MTI-hez tegnap eljuttatott közleményében.

Hogy is áll az M44-es?

A kivitelezése 2018 februárjában kezdődött. A Kondoros és Békéscsaba között 41,4 milliárd forintból a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében megvalósuló 17,6 kilométeres szakaszt – az eredetileg tervezettnél másfél hónappal korábban – még az idén átadják a forgalomnak. Békéscsabánál már átadásra került a keleti végét lezáró turbókörfogalmi csomópont. “2022 augusztusára elkészül a 8 kilométeres Fürjesi út is, ami az M44-est, a 44-es és a 47-es utat, valamint a csanádapácai utat köti össze egy kétszintű csomópontban”, olvasható az magyarepitok.hu-n.

Mi van a másik végével, ami legalább annyira érdekes számunkra?

Az M44 teljes hossza 95 kilométer lesz.

“A Tiszakürt–Lakitelek szakasz átadását jövő szeptemberben tervezik, jelenleg 60 százalékos készültségi szintnél tart. Ezen a szakaszon épül a 2×2 sávos, új Tisza-híd, amely a világon is egyedülállóvá teszi az M44-est. A Lakitelek–Szentkirály szakasz 15 százalékos készültségű, befejezése 2024-ben várható, a 20 kilométeres Lakitelek–Kecskemét szakaszból pedig mostanra már 16 kilométer elkészült. A Szentkirályt az M5-ös autópályával összekötő 33 kilométeres szakasz tervei és engedélyei elkészültek, a régészeti munkákra és a területszerzésre a forrás rendelkezésre áll. Még az idén szeretnék kiküldeni a mintegy ötszáz helyrajzi számon szereplő ingatlanra a vételi ajánlatot” – derült ki egy októberi tájékoztatón. Eszerint még legalább három évig ingyenes lesz az M44.

“Ha ez megvalósul, akkor a befektetőknek Békés megye helyett valami más helyet kell keresniük a kávéscsészéiknek az asztalra kiterített térképen”, fogalmazott Takács Árpád kormánymegbízott a már használatba vett középső szakasz tavaly szeptemberi átadásán.

Exit mobile version