in ,

Győzelemmel kezdtek a futsalosok

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Győzelemmel mutatkozott be a Szarvasi FC futsalcsapata, amely az MLSZ Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósága által életre hívott regionális bajnokságban kezdte meg a szereplését többszöri halasztást követően. A csütörtöki premieren a 10 tagú csoport másik nem csongrádi alakulata látogatott a Körös-parti városba, amely nagy csatára késztette a házigazdákat.Bár Furár Róbert már a meccs elején vezetéshez juttatta a Szarvast, a két csapat egészen sokáig eredménytelenül kereste egymáson a fogást. A kecskeméti látogató negyedóra múltán egy kontrából egalizálni tudott, a félidő végén elkövetett figyelmetlenségeit azonban két góllal is büntette Zima Dániel.

A megnyugtató előny mintha elégedetté tette volna a helyi alakulatot. A vendégek a 26. percben kétszer is bevették a szarvasi kaput, ezzel kiszámíthatatlanná téve a csatát. A házigazdáknak volt visszaútjuk, hiszen Zima újból előnyt szerzett, de a jól küzdő Dirner-Siland ezt is semmissé tudta tenni a 35. percben. A végjátékban mindkét fél nagyot harcolt a győzelemért, ami a jó napot kifogó Zima újabb villanása révén a hazaiaknak jött össze.
A szarvasiak jövő kedden az éllovassal találkoznak a domaszéki sportcsarnokban.

Szarvasi FC–Dirner-Siland FC 5–4 (3–1)
Regionális bajnoki futsal-mérkőzés, Szarvas. Vezette: Szöllősi, Csöngető (Barna).

Szarvas: Sztancsik – Furár, Bencze T., Takács J., Zima. Csere: Légrádi, Seres V., Bakró, Seres J., Törköly, Csipai, Paulik.

Gólszerző: Furár (7.), Zima (18., 19., 33., 38.), ill. Fekete D. (15.), Vass (26.), Márki (26., 35.).

Bakulya Mihály

A képek egy tavaszi mérkőzésen készültek.

Fotó: Babák Zoltán

Adventi koszorú a Körösön (Fotó: Babák Zoltán)0

Felgyulladt a rózsaszín gyertya is

Nachos bundában sült pulyka falatok (Fotó: Gallicoop Instagram)

Nachos bundában sült pulyka falatok