Menu
in ,

Szarvasi turizmus: új szervezeti formában, megszokott menedzsmenttel

Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület munkatársai (Fotó: Valló Zoltán)

Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület munkatársai (Fotó: Valló Zoltán)

Mindeddig Szarvas, Békésszentandrás és a kistérség turisztikai marketingjét a Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület látta el. Ez január 1-étől változni fog, hiszen már csak Szarvas Város Önkormányzata vállalta a szakmai szervezet finanszírozását, (az IFA-ból történő visszaforgatást),  viszont ebből eredően mindezt egy saját, önkormányzati cégen belül kívánja megvalósítani. 
 A cég neve Szarvasi Turisztikai Kft. lesz.
 Szarvas város önkormányzata  a korábbi munkacsoporttal és menedzsmenttel kívánja a munkát tovább folytatni, így ebben minőségi változás biztosan nem lesz.

A lépés előzményéhez hozzátartozik, hogy az egyesület két alapító önkormányzati tagja közül az egyik, Békésszentandrás, úgy nyilatkozott, hogy a település nincs abban a helyzetben, hogy az idegenforgalmi adóból befolyt támogatás egy részét átutalja a Körös-menti Turisztikai Egyesület számlájára a jövőben. Ehelyett saját utat járnak, ami remélhetőleg ugyanazt az eredmény fogja hozni, mint korábban az egyesületé. A feladatot dr. Lesfalvi Balázs alpolgármesterre bízta a testület, és ahogy az az önkormányzat lapjának, a Szentandrási Híradónak legutóbbi, decemberi számában áll, “lelkes turisztikai szakemberek és helyi vállalkozások egy békésszentandrási turisztikai egyesület alapítását határozták el”. Erről hamarosan egy külön cikkben számolunk be.

Mihály Mariannt, a Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület titkárát kérdeztük, segítsen értelmezni, hogyan fognak a feladatok megoszlani az egyesület és a Szarvasi Turisztikai Kft. között.

A menedzser mindenekelőtt elmondta, hogy a szakmai szervezet, vagyis a Körös-menti TDM és Tourinform Iroda térségünk turisztikai kínálatát minőségi módon menedzselő, a helyi turisztikai kínálat „kezelésére” létrehozott szervezetként alakult. Mindig is az volt az elsődleges szempont, hogy Szarvast és Békésszentandrást egy turisztikai térségként népszerűsítsük, hiszen mindenki tudja, hogy a két település turisztikailag elválaszthatatlan.

Az attrakicók legnagyobb része Szarvason van, amíg a magánszálláshelyek jelentős hányada Békésszentandráson található. A turisták eddig sem álltak meg a településtáblánál, mindig is Szarvas-Békésszentandrás között mozogtak, és ez így lesz a jövőben is.

Szakmailag nagyon sajnálják a különválást, jelentette ki Mihály Mariann, hiszen 9 év hosszú munkája volt a térségi, turisztikai szervezet felépítése, de tiszteletben tartják a békésszentandrási döntést. A közgyűlés döntése értelmében az egyesület nem szűnik meg. Feladatain belül  a továbbiakban is el fogják látni szarvasi és békésszentandrási tagjaik érdekvédelmét, segítenek pályázatokban, segítenek eligazodni az NTAK-rendszerben és más szakmai kérdésben.

Miután az új turisztikai cég piaci alapon fogja a reklám- és marketingfelületeket értékesíteni, ezért a hirdetési árakban biztos lesznek változások a jövőben, de mindenki számára megmarad a lehetőség felületek vásárlására. Tekintettel arra, hogy a céget január 1-től Szarvas város önkormányzata finanszírozza,  a szarvasi vállalkozások mindenképpen kedvezményes megjelenésre számíthatnak majd, ígérte.

Az elvégzett és a jövőbeni feladatokról szólva elmondta, a  9 év alatt kialakított marketing stratégiát, a jól működő és a turisták által is kedvelt ötleteket, szolgáltatásokat, tematikus kiadványokat szeretnék finomra hangolni. Lesz új weboldal, lesz webshop, ahol a helyi termelők és kézművesek termékeit szeretnék többek között népszerűsíteni, de lehetőség lesz a szálláshelyek (akciós) utalványainak, ajánlatainak értékesítésére is. Tovább fogják fejleszteni a szálláshelykeresési rendszert, ami a tag szállásadók körében nagyon sikeres volt. Törekedni fognak a folyamatos megújulásra, új, kreatív és innovatív gondolatok bevezetésére. 
A cél az, hogy az attrakciók, szálláshelyek, éttermek, helyi termékek, kiemelt programok, mind-mind egy turisztikai termékként legyenek népeszerűsítve.

“Felkészülve fogjuk várni a lazításokat, a turizmus újraindulását, hiszen tudjuk, hogy minden turisztikailag frekventált térség ott fog állni a rajtvonalnál és mindenki ugyan azokat a vendégeket szeretné majd településére csábítani. Feladatunk mindig is az volt, hogy a leendő turistát már a gondolkodás-tervezés fázisában megnyerjük és meggyőzzük arról, hogy a mi vízparti térségünket válassza utazása céljául. Ehhez nem elegendő csupán egy szállást, vagy egy attrakciót meghírelni. Komplett csomagajánlatot, több napos, összetett élményt kell kiajánlani a megfelelő célcsoportoknak”, fogalmazott Mihály Mariann.

Arra a kérdésünkre, hogy komplex városmarketing feladatok és a tagok érdekképviselete mellett milyen jelentősebb eseményről tudna beszámolni, ami idén történt és hatással lehet a város turizmusára?

A Szarvasi Turisztikai Kft. hivatalosan január 1-ével kezdi meg működését. Feltettük a kérdést, milyen előkészítő munkák történtek eddig, amire a jövőt alapozni tudják.

“Mindenképpen meg kell említeni szakmai, lobbi tevékenységünket, amit ebben az évben intenzíven folytattunk az Magyar Turisztikai Ügynökség irányába, és várhatóan 2021. első felében már eredményekről is beszámolhatunk. 
A Turizmus helyzetének átrendeződését látva a szarvasi önkormányzat, továbbá Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület elnöksége több alkalommal is összeült hogy mérlegelje városunk jövőbeni helyzetét, Szarvas piaci pozicionálásának irányát az országos turisztikai színtéren. 
Miután megismertük a Magyar Turisztikai Ügynökség tizenegy turisztikai térségre vonatkozó stratégiáját,  úgy ítéltük meg, hogy a szarvasi desztináció nagyon jól ki tudja egészíteni, sőt erősítené a Gyula-Békéscsaba régiót. 
Minden település másban erős, más-más jelenti számára a vonzerőt, az egyediséget. Különbözőségeink azonban erősítik és jól kiegészítik egymást. Amennyiben ezeket a régiónkra jellemző, de speciális turisztikai termékeket tudatosan össze tudjuk kapcsolni, úgy létre tudjuk hozni, jól márkázható, komplex kínálatunkat. Az ország minden pontjának, így az Alföldnek is megvan a maga sajátos és különleges varázsa.  Az általunk megálmodott desztináció mára már olyan színes és hihetetlenül változatos lehetőségeket kínál, hogy akár egy hetet is tartalmasan tudnak  elölteni a térségünkbe látogatók”, foglalta össze az eddigieket Mihály Mariann, aki a Szarvasi Turisztikai Kft. ügyvezetője is lesz január 1-től.

A fotókat Baksi és Valló Zoltán készítette.

Exit mobile version