Menu
in ,

Elkezdődött a szarvasi egészségügyi dolgozók oltása

Dr. Kozma György megkapja az első oltást a Békés Megyei Központi Kórházban (Fotó: Facebook)

Dr. Kozma György megkapja az első oltást a Békés Megyei Központi Kórházban (Fotó: Facebook)

Csütörtökön elkezdődött a Szarvasi Szakorvosi Kft. dolgozóinak Covid-19 elleni védőoltása. Erről dr. Kozma György, az intézmény ügyvezetője posztolt a Facebookon egy hírt.

Megkeresésünkre orvosként is megerősítette a posztjában írtakat, miszerint “a védőoltásnak a jelenlegi helyzetben nincs alternatívája”.

Elmondta, hogy a Békés Megyei Központi Kórházban január 4-én kezdték meg az egészségügyben dolgozók oltását. Maga a procedúra nagyon kulturált körülmények között, nagyon jól szervezetten zajlik. Mielőtt megkapnák az első oltást, egy orvos kikérdezi őket az esetleges allergiáról, egyéb érzékenységről, majd csak ezután engedélyezik a vakcina izomba adását.

“Az orvoskollégák konzultáltak immunológussal, a fertőző osztályok főorvosaival, akik jártasak ezekben az oltásokban, és mindenki beadatta magának, illetve a hozzátartozóinak is”, mondta a szarvasi intézet főorvosa.

Az oltástól mindenkinek hasonló tünetei voltak, estére a helye picit megdagadt, esetleg fájdalmas volt, de ezek másnapra megszűntek.

Három hét múlva következik a második oltás, ami után egy héten belül alakul ki a beoltottak 95 százalékánál az immunitás. Az első után a vakcina 75 százalékos védettséget képez. Aki az első után elkapja a vírust, annak a második oltást már nem kell felvennie.

Szülész-nőgyógyász szakorvosként elmondta, hogy egyelőre a terheseknek, illetve az 1-2 éven belül babát tervezőknek jelenlegi tudásunk szerint nem ajánlott a vakcina.

A New York Times mai cikkében az a meglepő adat olvasható, hogy a betárazott oltóanyagok kétharmadát nem használták fel, ezért Joe Biden ki akarja szélesíteni azok körét, akik elsőként kapják meg a vakcinát, illetve nem tartalékolnak a második oltásra. Ott a hajlandóságon túl a tagállamok felkészületlensége az elosztásra is benne van ebben a megdöbbentő adatban.

Megkérdeztük dr. Kozma Györgyöt, hogy mit tud, milyen az oltási hajlandóság. Leszögezte, hogy pontos információi nincsenek, de orvosi berkekből érkező információi szerint 30-35 százalékosra teszik az oltásra való hajlandóságot, amiben véleményük szerint nagy szerepe van az oltásról a közéletben is zajló vitáknak. “Nem kellene ebből politikai kérdést csinálni!”, jelentette ki.

Az egészségügyi dolgozókra visszatérve elmondta, hogy vannak olyan kollégák, akik az orosz vakcinára várnak, mert az más mechanizmus alapján fogja kifejteni a hatását, és bíznak az orosz oltásokban, hiszen fiatal korukban ilyen jellegűeket kaptak.

Exit mobile version