Menu
in ,

A hétvégén rendezik a karate liga második fordulóját

Fotó: Nagy Ákos

Fotó: Nagy Ákos

Szombaton és vasárnap rendezik meg az év első hazai karate versenyét: a Hayashi Magyar WKF Karate Liga sorozat második fordulóját. A koronavírus járvány miatt elmaradt versenyek pótlására tavaly ősszel életre hívott széria budapesti állomásán több, a tokiói olimpiai részvételre hajtó magyar karatés is tatamira lép. Az újpesti versenyt a hatályos hazai járványügyi szabályok betartásával, és a világszövetség ajánlásai alapján bonyolítják le.

A liga négy fordulóból álló sorozat, amelynek célja az egészségügyi kockázatok minimalizálása mellett rendszeres versenyzési lehetőség biztosítása a járvány idején is az itthoni felnőtt és utánpótláskorú karatésoknak. A novemberi bátaszéki első állomást követően ezúttal az UTE cselgáncs csarnokában mérik össze tudásukat a résztvevők, soraikban számos, a tokiói ötkarikás játékokon való indulásban bízó hazai klasszis. Ha nem is ilyen komoly tervekkel, de a mezőnyben ott lesznek a Szarvasi Karate Club legjobbjai, akik legalább az első kör eredményességét szeretnék megismételni.

Szarvasi résztvevők: Felnőtt: Frankó Daniel (+75 kg). U21: Tálas Bendegúz (-75 kg), Frankó Dániel (+75 kg). Junior: Nagy Máté (-61 kg). Kadet: Kerti Kelemen (-63 kg), Müller Péter (-52 kg). 12-13 évesek: Kemény Ákos (+55 kg). 10-11 évesek, fiúk: Susányi Zoltán (+45 kg), Ruzsinszki Balázs (+45 kg), Bagi Ádám (-35 kg). Lányok: Bagosi Marianna (+40 kg).

Ruzsinszki György tanítványai közül a fiatal Bagosi Mariann teljesített legjobban Bátaszéken, aki az ottani győzelmével vezeti a kategóriája ranglistáját, de több társa is remekül szerepelt. Nagy Máté ezüst-, Kerti Kelemen, Juhász Bálint Kemény Ákos és Ruzsinszki Balázs bronzérmes, Müller Péter, valamint Susányi Zoltán 5. helyezettként zárt.

– Gyakorlatilag egy év kényszerszünet után februárban rajtol a sportág legrangosabb, Premier League elnevezésű világkupa sorozata, és onnantól kezdve az olimpiáig minden hónapban fontos világverseny vár a legjobbjainkra – közölte Falusi Márton, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke. – Válogatottaink most hétvégén tehetik meg az első lépéseket, amivel megkezdik a visszatérést a nemzetközi vérkeringésbe. A verseny kapcsán ugyanakkor az is rendkívül fontos a szövetség számára, hogy vigyázzunk minden résztvevő egészségére.

A Karate Világszövetség (WKF) a közelmúltban kidolgozott egy protokollt, amely a járványhelyzetben is lehetővé teszi versenyek biztonságos megrendezését. A rendszert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is jóváhagyta, a honi szövetség pedig ezt alkalmazza idehaza kicsiben. A versenyt biztonsági okokból „húzták szét” kétnaposra, testhőmérséklet mérés és kézfertőtlenítés kíséri majd a csarnokba belépéseket, a védőfelszereléseket mérkőzésenként fertőtleníteni fogják, nézők és hozzátartozók pedig nem lehetnek jelen.

A bátaszéki edzést a szarvasi karatésok vezetőedzője, Ruzsinszki György tartotta, aki így foglalta össze a tréning eseményeit: “Múlt hétvégén zajlott le a vidéki klubokat összetartó edzés Bátaszéken, melyen ezúttal hat egyesület ötven versenyzője vett részt. (Dombóvár, Szarvas, Bodor SE, Tisza Volán, BVSC és a házigazda Bátaszék). A tréningen több korosztályos és felnőtt válogatott versenyző is jelen volt, emelve ezzel az esemény színvonalát. A délelőtti programban a szituációk gyakorlása volt a fő téma, majd délután öt csoportra szedve kontrollmeccseket vívtak a versenyzők, ahol a fő szempont az volt, hogy mindenkinek minél több futott kilométere legyen a nap végére. A versenyzők munkáját Karpjuk György EKF nemzetközi bíró segítette.”

Bakulya Mihály

Fotó: Nagy Ákos

Exit mobile version