Menu
in

Elhalkulhat-e a zene?

A képen a Szarvasi Szlovák Népdalkör látható kb. 2004-ben (Forrás: Csasztvanné Vass Edit)

A szlovák népdalkincsnek ma is vannak őrzői, bár az idő múlásával számuk erősen megfogyatkozott. A fiatalok általános iskolás tanulmányaik befejeztével rendszerint elszakadnak a népzenei köröktől, az idősek a kor előrehaladtával nem vállalják a próbákkal, fellépésekkel járó fáradalmakat. A Köztünk élnek magazin soron következő része feltérképezi, kik voltak a szarvasi szlovák népdalok úttörői, valamint van-e remény arra, hogy ezek a dallamok még sokáig zengjenek.

Az első szervezetten működő körre Csasztvanné Vass Edit emlékszik vissza. Az 1968-ben alakult Szarvasi Szlovák Népdalkör egykori szakmai vezetőjeként mesél az együttes összetételéről, fellépéseikről és az elért eredményeikről is. A háromszoros Arany Páva-díjas, ill. Kóta-díjas kör kapcsán azt is megtudhatják a hallgatók, milyen forrásanyagból dolgoztak, illetve mi vezetett a megszűnéshez.

Az utódok közül bemutatkozik a Szlovák Általános Iskola citerazenekara és énekkara. Galát János és Molnár-Budai Barbara, a körök vezetői elárulják azt is, milyen szerencsés véletlennek köszönhetően találtak egymásra. Kiderül, noha az énekkar vezetője nem beszéli a nyelvet, az évek során szoros munkakapcsolat alakult ki köztük. Tapasztalatai azt mutatják, a szarvasi gyerekek magukban hordozzák a dalok és a népzene szeretetét.

– Azt látjuk, hogyha fiatalon bekapcsolódnak a gyerekek az énekkar munkájába, mondhatni sejtszinten felidéződnek bennük a dallamok. Nagyon gyorsan tanulják meg őket, akár a műdalokkal összehasonlítva is – érzékelteti a tanulók szlovák dalok iránti fogékonyságát.

Megszólal Major József, a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör és Citerazenekar vezetője is, aki több mint két évtizede viseli szívén a szlovák népzenei hagyományokat. Egyebek mellett számot ad versenyeredményeikről, a próbák és fellépések rendjéről, valamint kendőzetlen őszinteséggel beszél azokról a hullámvölgyekről is, amelyeket ez idő alatt át kellett vészelniük.

A Köztünk élnek magazinműsor kilencedik részét január 21-én, 12 órakor hallgathatják meg a Rádió Szarvas frekvenciáján, számos szlovák dalrészlettel kísérve.

A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00185 azonosítószámú, Köztünk élnek című projekt támogatási összege 2 804 278 Ft. A projekt az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

(x)

Exit mobile version