Menu
in ,

Ablakkiállítás a rádiózás hőskorától

Ablakkiállítás

Ablakkiállítás (Fotó: Babák Zoltán)

Szécsi Balázs ötletére alapján valósult meg a Körös Művelődési Ház ablakaiban az a kiállítás, amivel a rádiózás feltalálója, Puskás Tivadar előtt tisztelegnek a kultúrház munkatársai. 1893. február 15-én szólalt meg a rádió először, ezért is tették erre a napra a kiállítás nyitányát.

Az ötletgazda elmondta, kőművesként sok padláson megfordult, ahol rátalált egy, a gyerekkorában elsőként látott darabra. Úgy gondolta, hogy meg kell ezeket őrizni, hogy az utókor is láthassa, honnan hová jutott a technika, mondta az ötletgazda Bakulya Anna, a Körös Televízió riporterének a kérdésére.

Nem gyűjtötte a rádiókat, csak nem dobta ki, mikor lecserélte azokat,

hanem feltette a padlásra. Most csak le kellett hozni a kiállítás anyagát, így lett padlásgyűjteményből ablakkiállítás.

Szécsi Balázs elmesélte, hogy még iskolás sem volt, amikor először meghallotta a rádiót. Még az asztal alá is benézett, hogy hol lehet a beszélő, emlékezett vissza. Visszaemlékezett a szentandrási központi rádiózás kezdeteire, Szénási bácsira, aki a községházán kezelte azt.

Azért szereti a rádiót, mert rádiózás mellett dolgozni is lehet. Sokolból van a legtöbb. Kilencvoltos elemmel működött, de olyat nem mindig lehetett kapni, meg hamar lemerült. Akkor ő is, mint ahogy a magyar háztartások zömében, két 4,5 voltos elemet sorba kapcsolt, és erősített a hátára.

Másik különleges darabját 41 évvel ezelőtt vette Németországban. Ebben minden benne volt, színes televízió, óra, rádió. Még meccset is néztek rajta, emlékezett vissza Szécsi Balázs.

Tervezi, hogy egy még nagyobb kiállítást állítanak majd össze, ahová a lakosság rádióit is szeretnék kérni.

A honnan hová jutott a technika a rádió első megszólalása óta, az is példázza, hogy a könyvtár munkatársai QR-kódokkal látták el az egyes darabokat, amit a zsebünkben levő fényképezőgéppel, tévével, mozival, rádióval, zenelejátszóval, könyvtárral ellátott telefonnal levillantunk, rengeteg információhoz juthatunk a világháló segítségével.

A kiállítás március 1-ig tekinthető meg a Körös Művelődési Ház ablakaiban.

Exit mobile version