Menu
in ,

Bölcsődeépítésben is gondolkodnak Csabacsűdön

Molnár József polgármester a Körös TV stábjának nyilatkozik a Hársliget Óvoda előtt 2020. november 17-én

Molnár József polgármester a Körös TV stábjának nyilatkozik a Hársliget Óvoda előtt 2020. november 17-én (Fotó: Babák Zoltán)

Csabacsűd 2021-es költségvetésének főösszege ezer forint híján 580 millió, tájékoztatott Molnár József, Csabacsűd polgármestere.

Működési kiadások során a Hársliget Óvodával, a szociális intézménnyel és a konyhával, a közös önkormányzati hivatallal, illetve az önkormányzati kötelező feladatok ellátásával kapcsolatos bevételek és kiadások elérik a 370,5 millió forintot.

A fejlesztési soron fennmaradó 209,5 millió a korábban elnyert TOP-os pályázatokat, az egészségház és a konyha energetikai fejlesztését, a belvízelvezető árkok ásását, a rendezvénytér folyamatban levő fejlesztését, valamint a megvalósításra váró a temetői út aszfaltozását, az óvodai nyílászárócserét, valamint a külső hőszigetelését tartalmazza. Ez utóbbiakkal a jó időre várnak.

– Működési feladataink között a kötelező közszolgáltatások finanszírozása, a település-fenntartási és az intézményeink által ellátott feladatok hátterének a biztosítása a legfontosabb. Én úgy gondolom, hogy ez a nullás költségvetés működési oldalon fedezetet biztosít arra, hogy közszolgáltatásainkat legalább olyan színvonalom el tudjuk végezni, mint az elmúlt esztendőben történt, illetve a amennyiben lehetőségünk lesz, némi fejlesztést is véghez vigyünk ezen a területen – bizakodik Csabacsűd első embere, mejd megismételte, hogy fejleszteni csakis pályázati forrásokból tudnak.

Arra a kérdésünkre, hogy mi van a település kívánságlistáján a következőket említette: “Energetikai fejlesztést szeretnének végezni az idősek klubján, ha lehetőség nyílik rá. A TOP Pluszban minél több útfelújítást szeretnénk elvégezni, mert az utakra mindig ráfér a javítás, aszfaltozás, illetve azok a földutak amik szilárd burkolatot kívánnak. Persze nemcsak az út kívánja a szilárd burkolatot, hanem az ott lakók is”, tette hozzá szokásos humorával.

“Amennyiben érdeklődés mutatkozik a kisgyermekes szülők részéről, akkor bölcsődeépítésben is gondolkodunk.

Azt, hogy van-e erre megfelelő igény, még fel kell mérnünk, élnének-e a szülők a lehetőséggel”, tekintett a távolabbi jövőbe Molnár József.

“A KEHOP Plusz kiírásától függ, hogy a kétezer lakóegység alatt rendelkező települések számára lehetővé teszik-e a szennyvízhálózat bővítését, akkor fő célunk az, hogy teljesebbé tegyük a csatornahálózatot Csabacsűdön. Jelenleg megközelítőleg ötven százalékos a hálózat kiépítettsége a településen. Még körülbelül 460 házba el kellene juttatni a rácsatlakozás lehetőségét, ami azért lenne fontos, mert erre lehetne aztán építeni, vagy rendbehozni a szilárd burkolatú utakat. Így lenne logikus”, zárta beszélgetésünket a település polgármestere.

Exit mobile version