Menu
in ,

Jégkorong: A 3×3-as Final Fourban felnőtt csapatunk

Csata a Csabai Farkasokkal

Csata a Csabai Farkasokkal (Fotó: Babák Zoltán)

A Felnőtt 3×3-as Magyar Bajnokság négy legjobb csapata közé került a Szarvasi Jégkorong SE csapata.

A szabályok szerint a középdöntőbe jutott hat csapatból mindenki a sorsolása alapján egy mérkőzésen döntötte el a továbbjutást. A négyes döntőbe a három győztes mellett a legtöbb gólt lövő második kerülhetett.

A középdöntőbe a Déli csoport első helyén végzett Csabai Farkasokkal kerültünk szembe, mint a Keleti csoport másodikja. A megyei rangadóknak mindig nagy presztízse van, de a mostani a tét miatt mindkét egyesület számára még fokozottabb volt.

Mivel Békéscsabán már bezárt a jégpálya, ezért a Farkasok a pályaválasztás jogáról lemondtak és így hazai pályán tudtunk játszani. Számukra a hely nem volt ismeretlen, mivel két hete nálunk tartják az edzéseiket.

Végre teljes létszámban tudtunk felállni, sem sérülés, sem más elfoglaltság nem jött közbe. Egyedül Kozák Attila nem tudott játszani sajnos, mivel ki kellett segíteni a rendezőket, így jegyzőkönyvvezetőként kellett beülnie a bírói fülkébe, hogy le tudjuk játszani a mérkőzést.

Sikerült soraink nem megszokott felállításával meglepnünk a csabaiakat, amit az első harmadban ki tudtunk használni és végig vezetve fokozatosan hat gólos előnyre tettünk szert. A második harmad már kiegyenlített játékot hozott, a Farkasok is megváltoztatták a soraik összetételét, de így sem tudtak közelebb kerülni hozzánk. A harmadik harmadban ellenfelünk mindent elkövetett a mérkőzés megnyerésére, de nyugodt játékunknak köszönhetően nem forgott veszélyben a győzelmünk.

Az idény legjobb játékával sikerült kiharcolnunk a Magyar Bajnoki Final Fourba való kerülést!

Sok sikert a CSAPATNAK a döntőben!!!

Szarvasi Jégkorong SE – Csabai Farkasok 20:16   (9:3; 5:5; 6:8)

A csapat tagjai: Ardai Péter, Bárkai Zsolt, Besenczy Zoltán, Domján Balázs, Farkas Tamás, Gruner Benedek, Kohut Pál, Kohút Szabolcs, Patay István, Patkós Richárd, Opavszki Mihály, Kozák Attila

Kohut Pál edző

Exit mobile version