Menu
in ,

A megye legjelentősebb felnőtt jégkorong sikerét aratta a szarvasi jégkorongcsapat

A szarvasi jégkoroncsapat

A szarvasi jégkoroncsapat (Szűcs Attila - TSH Photos/MJSZ)

Békés megye legjelentősebb felnőtt jégkorong sikerét aratta a szarvasi 3×3-as jégkorongcsapat, amely kategóriájában bejutott az országos bajnokság négyes döntőjébe, ahol bronzérmet szerzett. A Final Four-nak szombaton az Óbudai Hoki Akadémia adott otthont Budapesten, Kohut Pál legénysége mellett a Csabai Farkasok és két Nyugat-magyarországi együttes küzdött meg a helyezésekért.

A fináléba jutásért a három csoport első két helyezettje vívott középdöntőt. A győztesek mellett a legtöbb gólt ütő vesztesként, a békéscsabaiakat is magukkal vitték a szarvasiak a legjobbak közé. Az egyik elődöntőben a megyeszékhelyiek a Nyugati csoport második helyezettjével, a Soproni Jégtörőkkel csaptak össze. Az elején alaposan ráijesztettek a profikat is soraikban tudó riválisra, amely csak 4:0-lás hátrányban ébredt, de végül 27:10-re győzött.

A másik ágon a Szarvasi Jégkorong SE a későbbi bajnok Szombathelyi Pingvinek csapatával meccselt, amely még svájci U20-as válogatott játékost is szerepeltetett. Ahelyi gárda igyekezett helytállni, de inkább a bronzmeccsre tartalékolt, így a vasiak 32:11-re nyertek, a döntőben pedig a Sopront is legyőzték 15:14-re.

A viharsarki bronzmérkőzés ezúttal nem tartogatott ennyi izgalmat, bár a tartalékos Farkasok két harmadon keresztül megnehezítették a szarvasiak dolgát, végül azonban 22:9-re Kohut Pál együttese nyert.

– Már a döntőbe jutást is óriási sikerként éltük meg, az éremszerzés hab a tortán, a negyvenhez közeli átlagéletkorral pedig megnyertük a „rangidős” külön versenyt – mondta el Kohut Pál, a bronzérmes csapat játékos-edzője. – Csapatunk magja hosszú ideje együtt játszik, de ahonnan indultunk – akár a kezdeteket, akár az évet illetően – az idáig vezető úton jelentős fejlődésen mentünk keresztül. Idén is fokozatosan javultunk és nőttünk fel az aktuális feladatokhoz, a döntőre pedig már egy összeszokott csapattal mentünk. Külön büszkeséggel tölt el, hogy két tanítványom már a felnőttek között játszhatott és a legjobbak között volt, vagyis a saját utánpótlás is kezd beérni.

A jégkorongozók bajnoki idénye ezzel le is zárult, a szárazföldi alapozó munka rajtjáig a játékosok szabadságot kapnak, illetve a nyári sportágaiknak hódolhatnak.

A szarvasi csapat névsora: Ardai Péter, Bárkai Zsolt, Besenczy Zoltán, Domján Balázs, Farkas Tamás, Gruner Benedek, Kohut Pál, Kohút Szabolcs, Patay István, Patkós Richárd, Opavszki Mihály, Kozák Attila, Gergely Dániel. Játékos-edző: Kohut Pál.

Fotók: Szűcs Attila – TSH Photos/MJSZ

Bakulya Mihály

Exit mobile version